2011. december 28., 08:502011. december 28., 08:50
Amint emlékeztetett rá, a művelődési minisztérium által megrendelt, a városok kulturális vitalitását mérő tanulmányból az derült ki, hogy országos szinten Sepsiszentgyörgy önkormányzata költ a legtöbbet a kulturális intézmények fenntartására, ugyanakkor Kolozsvár és Szeben után Sepsiszentgyörgyön a legpezsgőbb a kulturális élet. Sepsiszentgyörgyön a művelődési intézmények fenntartására fordított öszszeg lakosonként évi 302 lej, ez azért van, mert minden intézmény működését kizárólag helyi költségvetésből fedezik. A polgármester szerint ha átalakítanák a művelődési intézmények finanszírozási rendszerét, és az önkormányzat által biztosított összegek mellé a művelődési minisztérium is odatenné a hozzájárulását, a jelenleg is kitűnő mutatókon tovább lehetne javítani.
Több erdélyi polgármester – köztük Antal Árpád – már tavaly javasolta, hogy a minisztérium osztályozás és minősítés alapján társfinanszírozza a művelődési intézményeket. Antal Árpád szerint a jelenlegi rendszer igazságtalan: gazdag nagyvárosok művelődési intézményeit az állam tartja fenn, míg kisebb erdélyi városokban a hasonlóan jó eredményeket felmutató kultúrintézményeket kénytelen az önkormányzat saját költségvetéséből működtetni. Az elöljáró ugyanakkor hangsúlyozta, a márciusban sorra kerülő Reflex Nemzetközi Színházi Fesztiválig be szeretnék fejezni az új stúdióterem építését, és a színház homlokzatát is felújítanák.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.