Alkotótábor gyermeknyelven

Herman Ferenc szabadfoglalkozású színész immár 3. alkalommal szervezi meg Nagyváradon a Napraforgó alkotótábort, augusztusban Nagyszántóra várja a jelentkezőket indiántáborba, jö­vőre pedig Pál utcai fiúk tábort szervezne.

Molnár Judit

2016. július 15., 15:462016. július 15., 15:46

Harmadik alkalommal indít Herman Ferenc szabadfoglalkozású színész Nagyváradon alkotótábort kisiskolásoknak. Az első Napraforgó alkotótábort Fodor Réka színésznővel közösen szervezték, aki idén azért nem vesz részt a munkában, mert épp akkorra várja második gyermekének születését. Herman Ferenc elmondta, mivel mindkettejüknek kisgyermeke van, Fodor Rékával annak idején azon gondolkodtak, mivel lehetne változatossá tenni az óvodai szünidő napjait.

Sikerült megegyezniük az Ady Endre-középiskola vezetőségével és egy étkeztető céggel, és belevágtak a táborszervezésbe. Olyan sikeres volt a kezdeményezés, hogy az első turnus után a másodikat is meg kellett szervezniük. Tavaly is egy táboruk volt, az idén pedig a július második felére tervezett alkotótábor mellett egy augusztusi indiántáborra is összegyűltek már a jelentkezők. A főszervező lapunknak elmondta, hattól tizenkét éves korig jöhetnek a gyerekek, de azért még az öt, öt és fél éves érdeklődőket is fogadják. Kisebbeket – akik még igényelik az ebéd utáni alvást– nem tudnak vállalni. Színes jelekkel különböztetik meg a csoportokat: a 6–7 évesek a sárga csoport, 8 és 9 évesek csoportja a zöld és kék színt kapta, a 10–12 évesek pedig a lilát. Reggel 8-tól várják a gyerekeket, majd délután 3-tól jöhetnek értük a szülők.

Körbeforognak, mint a napraforgó

A gyerekeket tánc-, zene- és színházműhelyben is foglalkoztatják, a negyedik pedig változó: idén angolműhely lesz. A különböző csoportok körforgásszerűen veszik sorra a műhelyeket, egymást váltva mindenik csoport végigcsinálja mind a négy műhelyt egy délelőttön. Egy foglalkozás körülbelül 50 perc, közben uzsonnaszünetet tartanak, egykor ebéd várja a kicsiket az Ady Endre-középiskola étkezdéjében, majd még egy műhelyfoglalkozást tartanak. Épp a naponta ismétlődő körforgás miatt kapta a Napraforgó nevet a tábor. Az étkeztetést a Borostyán Cateringgel sikerült megoldaniuk, akiknél nemcsak az a szempont, hogy gyermekbarát ételeket főznek, de árvaházi gyerekeket is bevonnak a munkába, akikre nagyon jó hatással van, hogy kapcsolatba kerülnek a táborozókkal.

Herman Ferenc szerint nemcsak a gyerekek, de a szülők is összebarátkoztak az első tábor után. Baráti kapcsolatok szövődtek, amihez hozzájárult az első tábort záró családi buli is, amikor a gyerekek bemutatták szüleiknek, mit tanultak az alkotótáborban. Egyébként alig egy hét alatt megtelt az idei tábor, az ismerősök értesítették egymást, jelentkeztek visszajárók is.

Az indiánok és a Pál utcai fiúk

Herman bevallotta, régi álma volt az augusztusban végre megvalósuló indiántábor is, mivel kamaszkora óta indiánmániás. A nagyszántói kultúrház ad majd otthont a tábornak, amire 8–14 éves gyerekeket várnak. Észak-amerikai indiánok, az apacsok és kajovák világába kalauzolják a gyerekeket, lesz három indiánfőnök, wigwamokat (indián bőrsátor) állítanak (aki akar, ott is alhat), a résztvevők ismerkednek a természettel, versenyeken mérhetik össze tudásukat, de készíthetnek tolldíszeket, fegyvereket, jellegzetes indián ruhákat is. Herman Ferenc jövőre már nem indián-, hanem Pál utcai fiúk tábort szervezne, szerinte ugyanis Molnár Ferenc regénye időtlen, amelynek kapcsán a gyerekek sok mindent megtanulhatnak játékosan a különféle emberi viszonyokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra