
Megnyitotta kapuit – immár huszadszor – a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor a gyergyószárhegyi ferences kolostorban a hét végén.
2013. július 22., 19:202013. július 22., 19:20
Borsos Géza, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Alapítvány elnöke hangsúlyozta, a tábor megelőzte NATO-hoz, Európai Unióhoz való csatlakozást, hiszen az egész Kárpát-medencéből, a nemzetet egyesítve fogadta a magyar gyerekeket húsz éven keresztül. Ferenc Ervin atya zárdafőnök, a tábor erkölcsi támogatója úgy fogalmazott, a politikában minden lehetséges, de ahol el tudják a Miatyánkot mondani magyarul, és ápolják a magyar kultúrát, szellemet, ott \"mégis élünk\". Mint a 94 éves ferences szerzetes mondta, azt szeretné, ha a szépet és a szeretetet ápolnák a fiatalok.
A résztvevők kézhez kaptak egy kiadványt az alkotótábor elmúlt húsz évéről, itt a kezdetekről, résztvevőkről, erkölcsi és anyagi támogatókról, olvashatnak, de nem maradt ki azok névsora sem, akik az elmúlt húsz év alatt képzőművészekké váltak vagy ezen a pályán folytatják tanulmányaikat: huszonhét ilyen névvel büszkélkedhetnek a szervezők.
\"Ha ez a tábor egyesíti a nemzetet, akkor mi lenne méltóbb témája a huszadik tábornak ünneplésként, mint az 1560 évvel ezelőtt meghalt nagy király, Attila. Minden nemzet azzal szeretne büszkélkedni, hogy hunokhoz tartozott. Európa a történelem során egyszer volt egységes, akkor, amikor Attila uralkodott, aki nemcsak világhódító volt, hanem kulturált király is. Az ő nemzete olyan műveltséget képvisel Európában, amihez mindenki tartozni szeretne \" – mondta felvezetőjében Balázs József képzőművész.
Főcze Alpár, aki többször is táborozott a szárhegyi ferences kolostorban, majd táborvezetőként is tevékenykedett, most meghívott vendégként, egyéni tárlattal jelentkezett. A gyimesbükki ifjú első osztályos korától rajzolt, festett Antal Imre képzőművész vezetésével. Jelenleg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola grafika szakán tanul. Alkotásaiból készült kiállítását a tábor budapesti szakirányítója, Szabó Lóránt képzőművész nyitotta meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!