
A visszaszolgáltatott erdélyi kastélyok restaurálása, megújulása a célja a Teleki- és a Bánffy-kastélyban megszervezett alkotótábornak, illetve workshopnak.
2016. augusztus 07., 18:412016. augusztus 07., 18:41
Művészek veszik birtokba a Maros megyei Gernyeszegen található Teleki-kastélyt: vasárnaptól augusztus 20-áig Kastélypark Nemzetközi Művésztelep néven alkotótábor zajlik a műemlékben. Magyarországról, Ausztriából és Romániából tizenegy művész, valamint egy művészettörténész vesz részt az eseményen, amelynek szervezői minden évben igyekeznek másokat meghívni, nagyon fiatal és idős kortársművészeket egyaránt.
A visszatükröződés a téma
„A természetművészetre, a tájszobrászatra és a festészetre összpontosító alkotótábor témája a reflexió, így a visszatükröződés gondolatának valamilyen módon meg kell jelennie az elkészült alkotásokban” – avatott be Pokorny Attila szobrászművész, az immár harmadik alkalommal megszervezett esemény társszervezője. A résztvevő művészek augusztus 19-én mutatják be záró kiállításon a művésztelepen elkészített munkáikat.
A nemzetközi művésztelep egyébként a Castle Art Port Egyesület szervezésében Pokorny Attila és Knyihár Amarilla képzőművészek kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a kastély és a környék kulturális életének fellendítéséhez. A művésztelep szabályai szerint minden résztvevő egy munkáját a kastély tulajdonosainak adományozza, ezzel támogatva a létesítmény restaurálását. Pokorny Attila szerint a 18. századi kastély ideális helyszín ilyen alkotótáborok megszervezésére, ezért remélik, hagyományos rendezvénnyé válik a művésztelep Gernyeszegen.
Újraálmodják a Bánffy-kastélyt
Eközben a Transylvania Trust Alapítvány augusztus 15. és 28. között szakmai workshopot szervez a bonchidai Bánffy-kastély főépületében, aminek keretében belsőépítészek, művészek, építészek, mesterek és egyetemi hallgatók álmodják újra a közel 500 éves kastély belső tereit. Az eredmény egy kiállítótereket és műhelyeket magába foglaló központ lesz, ami öt éven át szolgálja a művészeket, mestereket, és mindazokat, akik Bonchidán szeretnének alkotni.
Mint ismeretes, a Transylvania Trust Alapítvány 2015 novembere és 2017 októbere között az Európai Unió Kreatív Európa programja által támogatott ARTEC projekt lebonyolítója. A művészetek, újrafelfedezés, hagyományos, eklektikus és kortárs hívószavak köré felépített projekt a bonchidai Bánffy-kastély főépületében kívánja létrehozni a Művészetek és Mesterségek Központját, amelyben a kézművesek, mesteremberek, ipar-, performansz- és alkotóművészek által képviselt, a történelem folyamán önálló diszciplínákra osztott tudás és alkotói ethosz ismét találkozhat – tájékoztatott a Transylvania Trust Alapítvány.
Mint a közleményből kiderül, a szakmai workshopra augusztus 12-éig lehet jelentkezni, a helyek száma korlátozott. Az érdeklődők ács-, asztalos- vagy belső építészet-műhelyekben vállvetve dolgozhatnak majd egy nemzetközi verseny díjnyertes építészeivel, designereivel, illetve a hagyományos építőmesterségekben gyakorlott mesteremberekkel a Norma és Blajin projektek bel- és kültéri kivitelezésén.
A Művészetek és Mesterségek Központjának létrehozása idején fotó- és filmdokumentáció készül a tevékenységről. Ennek eredménye egy húsz pannóból álló utazó kiállítás, amelyet a partnerországokban – Franciaoszág, Spanyolország és Magyarország –, az Európai Parlamentben és a Román Kulturális Központok hálózatán keresztül további országokban mutatnak be 2016-ban és 2017-ben.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!