Hirdetés

Aktív szoborcsoport a holnaposokról Nagyváradon

A Holnap irodalmi társaság négy tagját ábrázoló szoborcsoport felállítását tervezi az RMDSZ Bihar megyei szervezete Nagyváradon. Az úgynevezett aktív szoborcsoport elkészítésére idei költségvetéséből a megyei tanács 500 ezer lejt tervez átutalni a váradi önkormányzatnak.

Nagy Orsolya

2010. március 12., 11:172010. március 12., 11:17

A Holnap irodalmi társaság 1908-ban alakult Nagyváradon, tagjai Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka. Célja az volt, hogy a budapesti központú kulturális élet mellett a konzervatív irodalmi szemléletet meghaladó, modern vidéki centrumot hozzanak létre. Ennek leginkább a mind gazdasági, mind kulturális szempontból dinamikusan fejlődő Nagyvárad felelt meg. Nagyváradot ekkor már pezsgő szellemi életének köszönhetően Pece-parti Párizsként emlegették. A Budapesten ebben az időben induló Nyugat folyóirattal konkuráló lapot szerettek volna létrehozni Ady Endre vezérletével. Az újítást, a modern verselést népszerűsítették, de csak két antológiakötetet tudtak kiadni, az elsőt a megalakulás évében, majd 1909-ben a második, egyben utolsó kötetet. A társaság megalakulásának századik évfordulóját tavalyelőtt ünnepelte Nagyvárad, s Szabó Ödön történész, a megyei RMDSZ ügyvezetője szerint nem sokkal később született meg a szoborállítás ötlete.

„Az Ady-emlékmúzeumban látható egy festmény, amely négy holnapost ábrázol egy kávézóasztal mellett. Innen ered a szoborcsoport formájának ötlete” – magyarázta el a Krónikának a történész-politikus. A kis szögletes asztalkát négyen veszik körbe: Ady Endre, Juhász Gyula, Emőd Tamás és Dutka Ákos. Az egyik alak széke mellett áll – ez az a motívum, amely megkülönbözteti ezt az alkotást a szokványos köztéri szobroktól, az üres székre ugyanis bárki leülhet, így válik „aktívvá” a szoborcsoport. Szabó Ödön arra számít, hogy évente több ezer magyarországi turista fényképezkedik majd a Holnap nagyjainak körében, hiszen nem mindennap ülhet valaki egy kávézóasztalnál Adyval és a többiekkel. A szobor makettje már készen van, Deák Árpád képzőművész készítette, de hogy ki lesz a bronzszobrok megalkotója, azt majd a városvezetőség döntheti el. Szabó Ödön még nem tudja, hol fog állni a szobor, ha elkészül, de fontosnak tartja, hogy könynyen megközelíthető, központi helyet találjanak a számára, hogy a turisták is minél hamarabb ráleljenek. Azt mondja, nagy lépés, hogy láthatólag megvan a politikai akarat a felállítására, hiszen a városi önkormányzat igényelte erre a pénzt a megyétől.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés