
Fotó: Biró István
2011. december 14., 08:032011. december 14., 08:03
Kovács András Ferenc és Tompa Gábor újabb négykezesét veheti kézbe az olvasó, a kötetet a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében mutatják be ma 18 órától. A Transsylván pótdepressziók című kötetben „kétbalkezes szonettek” kaptak helyet.
A 111 szonett Tompa szerint „szatirikus, ironikus, sokszor pajzán hangnemben mutatja be a helyzetet amiben élünk, ami ha nem volna tragikus, akár tréfás is lehetne”. A szerzők, akik „költők, rendezők, szerkesztők és színházigazgatók egy-egy személyben” soronkét váltják egymást. A könyv ismertetője szerint: „első közös kötetük 1998-ban a Depressio Transsylvaniae lett és volt.
És azóta is van – nem javult, kiadása sem javítódott, meg se csappant, nem is csökkent, csak nőtt, bővült, elmélyült, egyre mélyebb lett, szinte Kárpát-medencei szinten és mentén kiteljesedett”. A mostani könyv 1993–2011 között születtek Marosvásárhelyen, Kolozsváron és San Diegóban, ahol a szerzők „élnek a költészet és a színház lehetőségeivel és lehetetlenségeivel”. A kötet bemutatóján Visky András beszélget a szerzőkkel, akik közösen olvasnak fel a „kétbalekezes szonettekből”.
Az ünnepek alkalmából egyébként akciós színházjegyekkel lepi meg nézőit az intézmény: a decemberi Caligula, Leonce és Léna, Übü király, Alkoholisták és A négyszögletű kerek erdő című előadásokat két személy nézheti meg egy jegy áráért. Az akció a fennmaradó helyek függvényében érvényes bármilyen árkategóriájú jegyre. Albert Camus Caliguláját Mihai Măniuţiu rendezésében ma, a Tompa Gábor rendezte Leonce és Lénát pénteken, a színház legújabb, Übü király című előadását szombaton tűzik műsorra. A 2011-es év utolsó előadása A négyszögletű kerek erdő lesz jövő pénteken, december 23-án.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.