
Fotó: A szerző felvétele
2012. október 16., 08:032012. október 16., 08:03
A hétvégén a Lábas Házban kezdődő, majd az árkosi úton folytatódó rendezvényen a Háromszéki Akcióművészeti Társaság tagjai vettek részt. A hazai performansz nagy veteránjának számító Ütő Gusztáv, az Etna Alapítvány elnöke, festő, grafikus, az Eruptio kurátora elmondta, idén pénzszűke miatt külföldi művészeket nem hívtak meg, a családias rendezvényen helyi művészek léptek fel, de ők Erdély-szerte a legjobbak az akcióművészet területén.
Bár a meghívóban tíz művész szerepelt, végül heten mutatták be a performanszukat. A Lábas Ház kiállítótermében Toró Attila A szabadság apró körei, Péter Alpár L. R., majd Daczó Enikő Erős zsinór című akcióművészeti fellépésére került sor. A Lábas Ház „lábainál” Éltes Barna (képünkön) Édesanyám, illetve az Ütő házaspár, Kinga és Gusztáv Autonómia című akcióit láthatta a közönség, Kispál Ágnes Evelin pedig alkonyatkor az árkosi úton mutatta be performanszát. Az Eruptio az AnnArt Nemzetközi Élő Művészeti Fesztivál utódrendezvénye, tavaly Baász Imre emlékére szervezték meg.
Ütő Gusztáv szerint, az akcióművészet esetében még nem zárult le a „beérés” ideje, hiszen a művészettörténészek szempontjai szerint a kanonizálás a megalakulás után ötven évvel történhet meg, egy tárgy is csak akkor lehet múzeumi műkincs, ha elmúlt ötvenéves. Az akcióművészet az első világháború után jött létre a független Svájc területén, megalakulása többek között Tristan Tzara nevéhez fűződik. Az első világháború óta eltelt már kilencven év, tehát Ütő Gusztáv szerint folyamatban van az akcióművészet műfajának kanonizálása.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.