2010. november 08., 09:402010. november 08., 09:40
Ilyés Gyula polgármester a megnyitón kifejtette: a műalkotások sokkal többet jelentenek a városnak, mint bármilyen pénzben kifejezhető befektetés. A tárlatot Józsa T. István, nagykárolyi származású esztéta, kolozsvári egyetemi tanár méltatta.
„Amikor Paulovics képeit nézzük, egy helyben vagyunk, és mégis bejárjuk az egész világot” – véli Józsa. A művész összetett képeiben felismerhetők az arab hagyományok, de a magyar népi kultúra motívumai is gyakran szerepelnek az alkotásokon. Józsa szerint Paulovics kezdetben az expresszionizmus eszközeit használta, majd fokozatosan jutott el a szürrealizmusig.
Paulovics László 1962 és 1964 között díszlettervezőként dolgozott a nagybányai Drámai Színházban, majd 1964-től a Szatmári Állami Színház (jelenleg Északi Színház) díszlettervezőjeként vált ismertté. A világ számos részén magán- és közgyűjteményekben mintegy kétezer munkáját őrzik, Hollandiában, Olaszországban, Spanyolországban, Brazíliában, Németországban és számtalan alkalommal Magyarországon is kiállított.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.