2011. augusztus 05., 07:352011. augusztus 05., 07:35
Az Archívum Kulturális Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett táborba elsősorban azok érkeznek, akik a hagyományos kalotaszegi, illetve erdélyi népzenével és néptánccal szeretnének megismerkedni, meglévő tudásukat akarják gyarapítani. A résztvevők brácsán, hegedűn, nagybőgőn játszhatnak, ám a hangszeroktatás mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a népdalok, legényesek, páros táncok tanítására is.
A kezdő és haladó szinten oktatott táborozókat panziókban szállásolták el, a sátorozást választó vendégek pedig az iskola udvarán kaptak helyet. A Kalotaszegről és környékéről érkező résztvevők számára teljesen ingyenes az oktatás, amely a helyi iskola tantermeiben, a kultúrotthonban és a sportteremben zajlik. Az idei legfiatalabb táborozó négyéves, akinek ritmusérzékét és zene iránti szeretetét más gyerekekkel együtt elsősorban játékokkal fejlesztik. Az időjárás is a táborozók mellé állt, a nagyszerű hangulatot a napsütés is fokozza.
Noha az ideérkezők elfoglaltsága elsősorban a tanulás, a szórakozást sem kell mellőzniük, hiszen az éjszakába nyúló éneklések mindennaposak itt. A csütörtöki nap a kirándulás jegyében telt, a táborozók délelőtt a tanulás helyett a környék természeti szépségeit csodálhatták meg. Az esemény fénypontját a szombat este sorra kerülő gálaműsor jelenti, amelyre – mint Póka András György kalotaszentkirályi polgármester lapunknak elmondta – több mint kétezer környékbeli érdeklődőt várnak. A meghívottak mellett a tapasztaltabb táborozók is fellépnek majd, bemutatva a közönségnek az itt elsajátítottakat. A fellépőket a tábor ideje alatt szervezett versenyeken választják ki.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!