
Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító vehette át a Kölcsey Társaság által alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napjának alkalmából rendezett szatmárcsekei ünnepségen vasárnap.
2016. január 17., 18:132016. január 17., 18:13
A helyi református templomot megtöltő több száz érdeklődő előtt Jánosi Zoltán, a társaság elnöke laudációjában a 78 éves díjazottat méltatva úgy fogalmazott, hogy a költő egész életműve – versben, szépprózában, szociográfiában és esszében is – Kölcsey Ferenc öröksége és a Himnusz mellett áll.
Ágh István a Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet vehette át. A díjazott elmondta, a költői hivatás és mesterség jelenleg igazi szerep nélkül tengődik, „szereptévesztésben tetszeleg”, de vannak olyanok, akik „várnák a szót”, ha lennének, akik hozzájuk és a nevükben szólnak.
„Én a parasztság szószólója lehettem volna, de mára nincs, akit képviselhetnék, hiszen a parasztságot az elmúlt század ötvenes évei végén az álszövetkezettel statáriumi gyorsasággal megsemmisítették” – fogalmazott beszédében Ágh István. Szavai szerint elsősorban a hidegháborúk, a vasfüggönyök és a megtorlások jellemezte elmúlt századból olyan „anyagi és szellemi kisemmizettként ébredtünk, mint a történelmünkben még soha\".
Ágh István hangsúlyozta, szükséges, hogy versek szülessenek, különben – József Attilát idézve – „meggörbülne a világ gyémánttengelye”. A díjátadó és az ünnepi ökumenikus istentisztelet után a résztvevők a református temetőbe vonultak át, ahol megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!