2011. november 18., 08:582011. november 18., 08:58
A költő Szatmár megyei szülőfalujában 10 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak a református templomban, ahol igét hirdet Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. Ezt követően ünnepi megemlékezésre kerül sor az Ady-emlékház udvarán, ahol Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke, valamint Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja mond köszöntőt, majd ünnepi beszédet tart L. Simon László költő, a Magyar Kulturális Alap elnöke, Szili Katalin országgyűlési képviselő, a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottsága alelnöke, valamint Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Három költő is méltatja majd a nagy elődöt: G. Katona József (Gencs), Nagy Zsuka (Nyíregyháza), illetve Oláh András (Mátészalka), majd Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mond áldást. Végül a tasnádi Ady–Kölcsey Egyesület által szervezett Ady-vetélkedő győztesei, margittai, zilahi, debreceni és nagykárolyi diákok, illetve Varga Sándor színművész szavalnak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.