Hirdetés

Abszurddá vált életünk darabja

•  Fotó: Czinzel László

Fotó: Czinzel László

Az idén tizedik alkalommal zajló debreceni Deszka Fesztivál programjában szerepel kedden délután a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tavaly nagy sikerrel bemutatott, Helló, doktor Mengele! című előadása. 

Krónika

2016. március 21., 18:282016. március 21., 18:28

A kortárs magyar drámák, és ezekből készült színpadi adaptációk népszerűsítésére létrehozott seregszemle csütörtökig tartó jubileumi kiadásán az idén 150 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház nagytermében, színpadi nézőtérrel játssza a Spiró György darabjából készült produkciót a szatmári társulat.

„A Deszka idén is arra törekszik, hogy a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadások felvonultatásával nyújtson keresztmetszetet a kortárs magyar drámatermés legjaváról. A gyerekdarabtól a debreceni társulat által a színpadon improvizált szövegekig, a már-már klasszikusnak tekinthető kortárs drámától a legújabb formai-nyelvi kísérletekig sokféle stílus és irányzat megjelenik a jubileumi Deszka kínálatában” – olvasható a teátrum közleményében. Összesen 17 előadás alkotja a fesztivál felnőtt programját, ezen felül 7 gyermek- és ifjúsági előadás tekinthető meg a Gördeszka, illetve 4 főiskolai előadás az Ugródeszka című alprogramok keretében.

A fesztiválprogramba beválogatott szatmári előadást a tavalyi évad végén mutatta be a Harag György Társulat. A produkció ősbemutatóként került műsorra, rendezője magyarországi vendégművész, Lendvai Zoltán, aki szerint „a darab rávilágít arra, hogy életünk teljesen abszurddá vált, eltűnt belőle a műveltség, a költészet és a zene, az alapos tudás pedig már csodabogárságnak számít, amiért az olyan embereket, mint a darab főszereplője, Lénárd Sándor, utálják, irigyelik vagy megpróbálják kihasználni”.

Spiró György, a darab szerzője a legjelentősebb kortárs magyar drámaírók egyikének számít. Az először Szatmárnémetiben, a Harag György Társulat által bemutatott Helló, doktor Mengele! című darabját az év legjobb magyar drámájának választotta a Színházi Dramaturgok Céhe 2015-ben. A debreceni előadást a szerző is megtekinti. A produkcióról szóló szakmai beszélgetésre pedig szerdán délelőtt kerül sor a fesztivál kísérőprogramjaként. A fesztiválon a hétvégén egyébként a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákszínpada, a Stúdió Színház egyik produkciója is szerepelt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés