A természetből az ipartelepre

A festményt Pável Mihajlovics Tretyakov hagyta az orosz államra, és a moszkvai Puskin Múzeumban őrzik – jelenleg pedig a budapesti Szépművészeti Múzeum április végéig látogatható, Degas-tól Picassóig című tárlatán tekinthető meg. A fürdőző Diana felvezető kép, a francia festészet legmozgalmasabb évtizedeit fémjelző műveinek sorát nyitja meg.

A Puskin Múzeum „mindössze” ötvenöt képet küldött Budapestre, így a tárlat – méreteiben legalábbis – eltörpül a hétvégén zárult nagyszabású, két évszázad itáliai remekműveit felsorakoztató, Botticellitől Tizianóig című kiállítás mellett. Élményekben azonban a francia festészeti válogatás sem marad el: talán nincs is olyan látogató, aki az ötvenöt festmény közül legalább egyet ne ismert volna korábbról, albumokból, tankönyvekből vagy televíziós ismeretterjesztő filmekből. Látogatottsági rekordokról egyelőre korai lenne beszélni, de az biztos, hogy Budapesten nem marad nyom nélkül egy ilyen horderejű tárlat.

Hétvégi látogatásunk idején valóságos népvándorlás haladt a múzeum felé, az érdeklődők között pedig nem csak magyarokat fedezhettünk fel – még orosz szót is hallottunk. Utóbbiak számára otthon a hatvanas évektől hozzáférhető ez a francia festészeti kollekció, amely a barbizoni iskola, az impresszionizmus, a szimbolizmus, a fauvizmus és a kubizmus követőinek számos alkotását tartalmazza.

A bemutatott anyag főként két dúsgazdag textilgyáros, Ivan Morozov és Szergej Scsukin gyűjteményéből  származik, a páratlan üzleti, illetve műérzékkel megáldott milliomosok az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után menekültek Párizsba, vagyonukat államosították. A 19. század végén kezdték el gyűjteményük megalapozását, akkor, amikor a műkereskedelem valóban üzlet lett, és amikor a gyűjtők nemcsak megélhetéshez, hanem nemzetközi hírnévhez is hozzásegítették a művészeket.

Az orosz iparmágnások, gyárosok olyan műremekekhez jutottak hozzá, mint Van Gogh elmegyógyintézetben festett megrázó képe, a Börtönudvar; Degas Fényképésznek modellt álló táncosnője; Paul Cézanne a Sainte-Victoire hegyről készült sorozatának egyik korai darabja; Monet egyik szénakazlas képe (a lenyugvó nap vöröses fényében vagy hóban gubbasztó boglyákról festett sorozatot a korabeli ízlés fantáziátlannak tartotta), és a giverny-i kertben festett Híd a tavon sorozatának egy darabja, valamint Gauguin két, Tahitin készült alkotása. Világhírű műalkotás Matisse Sarkantyúvirág című sorozatának egyik darabja is, a táncoló alakokat ábrázoló festményeket a művész Scsukin moszkvai palotájának díszítésére készítette.

Picassónak egy festménye szerepel a tárlaton, az abszint fölött könyöklő cirkuszistákat ábrázoló A két akrobata. Érdemes itt megemlíteni, hogy a vállalkozó szellemű Scsukin tetszését kezdetben nem nyerték el Picasso vásznai, és szinte ízlése ellenére, kizárólag műgyűjtői megérzéseire hagyatkozva kezdte vásárolni azokat. Művészettörténeti csemege az Apollinaire-t és élettársát ábrázoló Henri Rousseau-festmény, A költő és múzsája, amelyhez egy másik festmény is kapcsolódik. A tárlaton nem messze találjuk magának a „múzsának” egyik alkotását: Apollinaire szerelme, a festőművész Marie Laurencin Női fej című képét.

Az időrendben haladó, az irányzatokat elkülönítve bemutató tárlat Fernand Léger 1918-as kompozíciójával zárul. A „gépi esztétika” jegyében született, ipari formákkal játszó alkotás különösen ellenpontozza a tárlat első, ködfoltos tájakat, erdőket ábrázoló képeit. Amellett, hogy az első és az utolsó terem egészen más képzőművészeti irányzatot mutat be, a látogató természetesen mást is érzékel: a szinte észrevétlen átmenetet a természet idilli csendjéből a zakatoló ipartelepek konkrét világáig.