Hirdetés

A Székelyföld Kolozsváron

„Az erdélyi képzőművészet színe-java képviselteti magát ezen a tárlaton, a Székelyföld eljött hozzánk” – jelentette ki Németh Júlia műkritikus, művészettörténész szerda este Kolozsváron, az EMKE – Györkös Mányi Albert Emlékházban, a kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitóján, ahol a csíkszeredai Pallas – Akadémia Könyvkiadónál megjelent, az alkotók munkásságát bemutató köteteket is ismertették.

Kiss Előd-Gergely

2010. november 26., 04:172010. november 26., 04:17

Sarány István, a kiadó főszerkesztő-helyettese a Krónikának elmondta: a Műterem-sorozatban megjelent kötetek alkotói pályájuk delelőjén levő művészeket mutatnak be. „Vannak, akik képzőművészeti katalógusnak nevezik a könyveket, de így egymás mellé állítva jól mutatják milyen gazdag az erdélyi képzőművészet” – szögezte le Sarány. Elmondta, több szerencsés véletlennek köszönhetik, hogy két hónap alatt hat kötetet tudtak megjelentetni a sorozatban, így, annak, hogy az Országos Kulturális Alap kedvezően bírálta el a nyomdaköltségekre benyújtott pályázatukat.

Sarány szerint szerencsés véletlen az is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat a képzőművészet évének nyilvánította 2010-et, és emiatt sok képzőművészeti rendezvényt, kiadványt támogattak társfinanszírozóként. A kiadó képviselője hozzáfűzte a sikerhez arra is szükség volt, hogy nagyon jó kéziratok voltak a birtokukban. Sarány István ugyanakkor közölte, az Élet-Jelek-sorozatuk kötetei a kiteljesedett életművel rendelkező, idős, de még aktív képzőművészek életét mutatják be.

A kiállításon alkotásaikkal részt vevő valamennyi képzőművészről készült ismertető könyv, a marosvásárhelyi Bandi Katit Nagy Miklós Kund, a vajdahunyadi Fazakas Tibort és a csíkszeredai Márton Árpádot Banner Zoltán mutatja be, míg a sepsiszentgyörgyi Köllő Margitról Gazda József írt. A kézdivásárhelyi Sárosi Csaba albumának előszavát Jánó Mihály írta, a csíkszeredai Zsigmond Mártont Túros Eszter mutatta be. Sarány István elmondta, a Vargha Mihályt és alkotásait bemutató album, a megújult Műterem-sorozat első kötete, kemény kötésben jelent meg. A kiállításon megtekinthető képzőművészeti alkotásokat Németh Júlia műkritikus, művészettörténész ismertette.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés