
Fotó: MTI
2009. június 28., 15:072009. június 28., 15:07
A társulat Tamási Áron „Énekesmadár” című műve alapján készült „A csoda” című darabját játszotta a tíznapos rendezvényen, amelyen huszonöt társulat - romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai és hazai - lépett a zsűri és a közönség elé. A szakemberekből álló bíráló bizottság további hat előadást is díjazott, s elismerésben részesítette a Szabadkai Népszínház, az Újvidéki Színház, a Kassai Thália Színház, a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, valamint a Temesvári Csíky Gergely Színház társulatát.
Különdíjat kapott az Újvidéki Művészeti Akadémia és az Újvidéki Színház közös produkciója, amely Domokos István „Tavasz” című darabja alapján készült. A közönség díját a kassai teátrum „Rostand Cyrano de Bergerac” című előadása nyerte el.
A fesztivál éjszakába nyúló záró ünnepségén az Oktatási és Kulturális Minisztérium életműdíjat adományozott Farkas Ibolyának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve Kovács Frigyesnek, a Szabadkai Népszínház színművészének.
A zsűri a darabokban nyújtott alakításért tizenegy művészt részesített elismerésben, az egyéni díjakat Nemes Levente, Váta Lóránd, Pálffy Tibor, Nagy Alfréd (Sepsiszentgyörgy), Elor Emina (Újvidék), Győrffy András, Könczei Árpád, B. Fülöp Erzsébet (Marosvásárhely), Pálfi Ervin, Vicei Natália (Szabadka) és Tóth Tibor (Révkomárom) kapta.
Elismerésben részesült még a Sárkány Sándor, a Szabadkai Népszínház tervezője, „Háy A Gézagyerek” című darabja színpadi terének kialakításáért.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.