2011. március 09., 09:312011. március 09., 09:31
A rendező megköszönte a zsűrinek és az egyesületnek a díjat, kifejtve, hogy olyan filmeken nőtt fel, mint A helyreállítás (Reconstituirea), A Moromete család (Moromeţii) vagy a Piros almák (Mere roşii), és számára az UCIN egy hidat jelent ezek között az alkotások között.
A Morgen című film egyik főszerepét egyébként a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, Hatházi András játszotta, a filmet pedig március 18-án a kolozsvári magyar színházban is bemutatják, a vetítést követően pedig Hatházi beszélget a nézőkkel. A Morgen a 63. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat kapott.
A díjátadón a legtöbb elismerést – összesen hatot – egyébként az Érdemrend (Medalia de onoare) kapta, többek között Călin Netzer vehette át a legjobb rendezésért, Tudor Voican pedig a legjobb forgatókönyvért járó díjat. A Ha fütyülni akarok, fütyülök (Eu când vreau să fluier, fluier) főszereplője, George Pişterenu a zsűri különdíját vehette át. n Hírösszefoglaló
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.