2010. december 21., 09:382010. december 21., 09:38
A két magyar nyelvű előadáson nemzetközi szereplőgárda fog fellépni. A szereplőket valószínűleg januárban választják ki, a meghallgatások helyszínéről még nem döntöttek, Madrid, illetve Bécs jöhet szóba. Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szerint a 2011–
2012-es évadra tervezett opera-előadás Los Angelesben mérföldkő azon az úton, amely a magyar kultúrát nemzetközileg ismertebbé teszi. Ezzel a 19. századi alkotással fontos érték jelenik meg Liszt, Bartók, Kodály és Dohnányi után az amerikai kontinensen. „Plácido Domingo számos gesztussal bizonyította, hogy barátja a magyar művészetnek” – hangoztatta.
Megjegyezte, eddig két előadásról van szó, és még az sem dőlt el, hogy teljes vagy koncertszerű előadás lesz-e. Plácido Domingo elmondta: régóta napirenden van, hogy ezt a remekművet az Egyesült Államok közönségével is érdemes lenne megismertetni. Ő is a Liszt nevével kezdődő névsorra utalt, és elmondta, hogy Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát hatalmas sikerrel mutatták be az általa az alapítás óta vezetett Los Angeles-i Operában.
„A csak negyedszázados intézmény roppant fiatal az európai operaházakhoz képest, úgy vélem, hogy tagságának és közönségének, amely szintén fiatal, nyitnia kell az európai kultúra felé. Fontos, hogy ilyen tradicionális műveket is megismerjenek” – hangsúlyozta. Felidézte, hogy a magyar zenének, az operajátszásnak és a magyar pályatársaknak milyen régi barátja, 2009-ben az általa alapított nemzetközi énekverseny, az Operalia döntőjét dirigálta a budapesti Ybl-palotában. A Tosca és az Aida férfi főszerepét az Erkel Színházban énekelte, és több koncerten, a többi között az 1996-os népstadioni produkcióban szerepelt.
Mint mondta, a kulturális kormányzatokkal évek óta tárgyal a Bánk bán amerikai bemutatójáról, úgy látja, most valódi lehetőség nyílik a premierre. A tárgyalások még folynak az időpontról, a színrevitel módjáról, ám biztos abban, hogy sikerül megállapodni. A szervező Megakoncert képviselője nem tudott konkrét választ adni arra a kérdésre, hogy ez milyen mértékű támogatást igényel a kultúráért felelős tárca részéről, csupán anynyit jegyzett meg: nem kerül majd többe, mint egy átlagos operaházi produkció.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.