2011. február 15., 14:242011. február 15., 14:24
A Kereszténydemokrata Néppárt keddi közleményében felidézte, hogy 90 napja követelik a Nemzeti Színház igazgatójának menesztését, miután „Alföldi Róbert szívesen látta volna a Nagy-Romániát ünneplő románokat a magyar kultúra legfőbb színpadára, és olyan célra kívánta biztosítani a teátrumot, amely súlyosan sértette a magyar nemzeti közönség jelentős részének érzékenységét”. Ezzel Alföldi Róbert a Nemzeti Színház tekintélyét csorbította és ártott az intézmény hírnevének - írták. A KDNP véleménye szerint a kulturális közintézmény vezetőjével szemben bármikor indítható fegyelmi eljárás, mert megbízási szerződését nyilvánvalóan megszegte és alkalmatlan a Nemzeti Színház vezetésére. A kisebbik kormánypárt várja, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakállamtitkára haladéktalanul állapítsa meg az eset következményeit.
A KDNP értetlenül áll az előtt, hogy Alföldi Róbert ügyében mindeddig semmi érdemleges nem történt, miközben az igazgató a nemzeti ünnep előtt ismét a magyar közönség nagy részét megalázó és mélyen felháborító Magyar ünnep című előadásra készül. A darab színrevitele álláspontjuk szerint durván sértené a nemzeti ünnep eszményét. A művészi szabadság legteljesebb tiszteletben tartása mellett álláspontjuk az, hogy a Nemzeti Színház irányítása nem viheti szembe a színházi szubkultúrát a közönség igényességével. Javasolják, hogy „az igazgató induljon pályázaton a fővárosban megüresedő színházak igazgatói posztjának valamelyikéért, és kísérletezzen bátran”. „Egy dologban viszont egyetértünk Alföldi Róberttel, abban, amit most megfogalmazott: ő magától a Nemzetiből nem megy el. Így legyen. Elküldjük” - zárta állásfoglalását a KDNP.
A KDNP november 17-én kért azonnali vizsgálatot Alföldi Róbert ügyében miután a Nemzeti Színház igazgatója „a magyar színjátszás templomát” nem rendeltetésszerű célokra adta át - közölte akkor Pálffy István, a kormánypárt frakciószóvivője az MTI-vel, arra utalva, hogy Alföldi Róbert hozzájárult, november 30-án előadást és állófogadást tartsanak a Nemzetiben Nagy-Románia megalakulásának és Erdély Romániához való csatolásának 92. évfordulója, a románok nemzeti ünnepe előestéjén.
Korábban Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója, a KDNP által kifogásolt Magyar ünnep rendezője elmondta: a darab a Nemzeti Színház Tízparancsolat-pályázatára született, amelyen az író, Závada Pál a harmadik parancsolatot választotta, mely szerint \"Az Úr napját szenteld meg!\". A Magyar ünnep az 1940-es második bécsi döntést követő erdélyi bevonulás idején kezdődik, és egy sváb, zsidó és félzsidó magyarokból álló társaság sorsát követi nyomon hét esztendőn keresztül.
„Miközben nagyon boldogok vagyunk, hogy visszakapjuk Észak-Erdélyt, és újra hozzánk tartoznak az addig elnyomott magyarok, ezzel egy időben nagy kérdés, hogy itthon, az anyaországban mit csinálunk más kisebbségekkel. Tehát mi hogyan ünnepelünk” - mondta a dráma történetéről Alföldi Róbert, aki szerint Európában és a világban csak azok a nemzetek tudnak előre lépni, amelyek szembenéznek a múltjukkal, és kibeszélik a társadalmat gyötrő fájdalmakat, sérelmeket.
A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája (Müpa) közös produkcióját eredetileg a Müpa Fesztivál Színházában mutatták volna be novemberben, ám a premierre technikai okok miatt a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán került sor. A darab legközelebb a nemzeti ünnep előtt négy nappal, március 11-én szerepel műsoron a színház honlapja szerint.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.