2010. augusztus 23., 10:572010. augusztus 23., 10:57
„A MaMű-társaság valahogy kimaradt a gyergyószárhegyi alkotótáborok meghívottai közül, idén ezt a hiányosságot szeretnénk pótolni” – fejtette ki Erőss István képzőművész, a Korkép-tábor szakmai tanácsadója.
Mint mondta, noha kezdetektől fellelhető a természet iránti vonzalom a táboralapítók indítékaiban, az első évtizedekben alkotó művészek főleg táblaképeken ábrázolták a természetet. A hat éve útjára indított Korkép- táborban – amely a hajdani művésztábor jogutódja – alkotó művészek a természetben, a természettel összhangban, illetve esetenként a helyi népi tárgykészítés technikáit is alkalmazva készítik műalkotásaikat.
„A 2010-es művésztelep azt a kérdést próbálja megvizsgálni, hogy mit jelenthet a Homo Faber, a kreativitás a mai alkotások kontextusában. Esetleg azt is, hogy miben rejlik a nem kifejezetten műtárgykészítő ember szerint a népi tárgykészítés, a tipikus kelet-európai manualitás expresszivitása” – hangsúlyozta Erőss István, példának a gyergyószárhegyi csatornakészítő mester, Rafi Lajos és az indiai Lata Curzon Upathyaya képzőművésznő együttműködését említve.
„Mivel a tábor fő témája a fenyő, nagyon megtetszett a fenyő termése, a toboz, ugyanakkor vonzottak az itteni házakon látható díszítőelemek is” – magyarázta a Krónika kérdésére Lata Curzon Upathyaya, kifejtve, hogy egy tobozt mintázó díszítőelemet szeretne készíteni az idős csatornakészítő mesterrel, Rafi Lajos roma költő édesapjával.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.