2010. május 27., 10:352010. május 27., 10:35
A Korunk főszerkesztője, a műhely kezdeményezője emlékeztetett arra, hogy a „kreatív írás” egyes országokban, például az Egyesült Államokban egyetemi diszciplína, az erdélyi felsőoktatás azonban híján van az efféle gyakorlati képzésnek, a nyelvvel, irodalommal foglalkozó tanszékeken elméleti tantárgyakkal közelítenek az irodalomhoz.
„Ezért kezdeményeztem ezt a műhelyt, hiszen az íráshoz elsősorban gyakorlati tudásra van szükség, gyakorolni kell, mert csak így lehet benne fejlődni” – magyarázta Balázs Imre József, hozzátéve, hogy szakirodalom segítségével építette fel a gyakorlatok menetét.
A műhelyre tavaly ősszel korhatár nélkül lehetett jelentkezni egy rövid prózai írással vagy néhány verssel, a válogatáson nyolcan kerültek be a csapatba, akiknek házi feladatként különféle „utasításoknak” megfelelve kellett írniuk. Az egyik feladat az volt, hogy mindenki idézzen fel egy 7 éves kori élményt, majd ebből faragjon novellát, de a résztvevők Örkény-idézetre is alkottak, egy másik feladatban pedig az utcán járva kellett jegyzetelni, majd ezeket a feljegyzéseket felhasználva létrehozni egy szöveget.
A Korunk főszerkesztője elmondta: az is érdekes volt, hogy ugyanarra a feladatra a résztvevők mennyire eltérően reagáltak, egymásra is hatottak a műhelymunka során. Az idei kreatív írásműhely egyébként már a harmadik volt a sorban, az első „generáció” szövegeit a Korunk 2008/10-es számában tették közzé, a második és harmadik csapat szövegeiből pedig nemsokára szemelgethetnek a Korunk-olvasók. A képzést idén ősszel ismét meghirdetik.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.