
2010. június 07., 09:572010. június 07., 09:57
Kopacz Attila, az árkosi központ igazgatója a megnyitón elmondta, kétéves álmuk vált valóra, két éve tervezik, szervezik, hogy a Capa-képek eljussanak Háromszékre. Az Árkosi Kulturális Központ, a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület és a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja immár hagyományosan mutat be egy-egy világhírű fotóművészt Sepsiszentgyörgyön: 2006-ban Barta Árpád, 2007-ben Brassai, Kertész, Capa, Moholy-Nagy, Munkácsi; 2008-ban Bortnyik György; 2009-ben pedig Szipál Márton fotográfiáit állították ki. Henning János fényképész, a Gyulai Ferenc Egyesület képviselője Capa életútját vázolta és munkásságát értékelte.
Elmondta, Capa a 20. század egyik legfontosabb fotográfusa, a modern fotózsurnalisztika megteremtője. Capa fényképeire az emberközpontú kompozíció jellemző, minden részletben, amit fotózott, dokumentált, ott van az ember, a néző pedig minden esetben érezheti a dramatikus helyzetet. Capa Friedmann Endre néven született Budapesten, amerikai fotóriporter és haditudósítóként 1936-ban a spanyol polgárháborúban készített, A milicista halála című fotójával lett világhírű, akkor nevezték el a háború fotóriporterének. 1943-ig nem fényképezett a második világháborúban, majd a Life magazin megbízásából eljutott a tunéziai frontra, és ő volt az egyetlen fényképész, aki részt vett a normandiai partraszálláson, az elsők között lépett partra, fütyülő golyók között fényképezett.
Az akkor készített fotói egy részét egy hanyag laboráns elégette, de ami megmaradt, a háború legfontosabb dokumentumai közé tartozik. Utolsó riportját az indokínai harcokról készítette, Vietnamban aknára lépve vesztette életét. Capa mondásai közül több is szállóigévé vált a fényképészek körében, mint az is, hogy ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel. Az árkosi tárlaton a Szovjetunióban vagy a háború utáni Budapesten készült képek is láthatók.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.