
2010. november 15., 10:012010. november 15., 10:01
A brit rendező, akinek nevéhez olyan kultuszfilmek fűződnek, mint A rajzoló szerződése, a Számokba fojtva, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, A mozi halott, éljen a mozi! címmel előadást is tart majd Bukarestben arról, miként befolyásolja a digitális technika a filmnyelvet és a vizuális művészeteket. Előadását nemcsak a filmművészeti egyetem diákjainak, hanem a nagyközönségnek is szánja.
Az EXPIFF fesztivál, amely a mozi és a vizuális művészetek közti átjárhatóságot szándékszik bemutatni, innovatív filmes alkotásokat sorakoztat fel és népszerűsít, a legtöbb bemutatandó filmet első ízben láthatják a nézők Romániában. Peter Greenaway Rembrandt vádbeszéde című filmje Rembrandt egy összeesküvést ábrázoló, Éjjeli őrjárat című festményéhez kínálja a magyarázatot: az eseményt, a motívumot, az összeesküvőket, a gyilkosokat, a számos nyomot és az eredményt.
Az Éjjeli őrjárat című festményben minden bizonyíték Rembrandt vádbeszéde. A legtöbb vádbeszédet óvatosan megfogalmazott szövegekbe rejtették, ilyen volt például Émile Zola híres J’accuse kezdetű irata 1898-ben – most a vádbeszéd maga a festmény. A film igazi Helyszínelők-sztori, amelyben Rembrandt a nyomozó, a vádló, az ügyész és a bíró. Greenaway 50 nyomot vizsgál meg, amelyek a festményen rejtőznek, és felderít egy gyilkosságot, amely zavarba hozza a művészettörténészeket, mióta Rembrandt 1642-ben megfestette a képet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.