
2010. szeptember 01., 09:502010. szeptember 01., 09:50
A kiállított műveket szemlélve az egyszerű néző is rájöhetett, mennyire másként látják a különféle kultúrközegből érkezett alkotók a fenyőt. Beke szerint „a fenyő egy óriási giccs és egy óriási közhely”, legalábbis a karácsonyi fenyőhöz kötődő hagyományok kontextusában. „A művészek viszont alkotásaikban bemutatták jó és rossz tulajdonságait egyaránt” – hangoztatta a művészettörténész arra is kitérve, hogy kevesen beszélnek manapság az olykor ideologizált fenyő rossz tulajdonságairól. Mint mondta, a művész nem beszél, hanem alkot, és ebben az esetben az ellentétek kiemelésével, a kontrasztok megerősítésével a fenyőt olyan megvilágításba helyezi, amilyenre senki nem gondolt. Elekes Károly, a Marosvásárhelyi Műhely hajdani alapítója például a gyergyószárhegyi Lázár-kastély kőfalait döngető piros-fehér csíkos nyelű fejszéivel, talán az eszeveszett erdőirtásra próbálja ráirányítani a figyelmet, de talán erre próbál reflektálni a fiatal Horváth Zoltán is, aki piros szalaggal kerített be egy egész erdőt. Az indiai származású Lata Curzon Upathyaya képzőművésznő Rafi Lajos csatornakészítő mesterrel közösen létrehozott alkotásában a fenyő termését a lótuszvirághoz hasonlítja, a Németországban élő Garda Aladár pedig fenyőből készített tűzkatlant.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.