Hirdetés

A fényhullámok lovagja

Pénteken, október 8.-án délután 6 órától került sor Irsai László Zacsek első egyéni kiállításának a megnyitójára a kolozsvári Spritz kávézóban. A Fényhullámok kiállítás egy kisebb tömeget csalogatott a helyszínre, akik kellemes, családias hangulatban tekinthették meg a 18 kiállított művet, melyek közül az egyik Somának, a művész 6 éves kisfiának az első alkotása.

2010. október 11., 09:452010. október 11., 09:45

Az esemény során a zene- és a konyhaművészet hódolóinak is kedvében jártak, hisz a Trio BHF feat. Alex dalai és Kis Budai Tibor gulyása egy csöppnyi melegséget lopott a hideg őszi estébe.

A megnyitón Szabó Attila méltatta barátja és művésztársa alkotásait. Meglátásában Zacsek egy fényhullámlovas, aki az ihlet kegyelmi pillanatait lovagolja meg és ebből születnek azok a művek, dísztárgyak és világító testek, melyek fényt és világosságot árasztanak a környezetük felé. 
Zacsek elmondása alapján, a kiállítás elérte célját: a művész, akkor érzi küldetését teljesítve, amikor a művei, a lámpái fényében az emberek, barátai, ismerősei jól érzik magukat, egymásra találnak és egy pillanatra a szürke hétköznapokat a fényhullámok hömpölygése tölti be.

„Én a munkáimon keresztül kommunikálok, üzenek a barátaimnak, szeretteimnek: szeretném, ha azt éreznék, hogy az idő és a tér korlátait meghazudtolva mindig ott vagyok számukra és számíthatnak rám. Ha alkotásaim fénye áthatol a mindennapok megpróbáltatásain, és egy leheletnyi melegséget és reményt visz az életükbe, akkor befejezettnek érzem a művem.” - mondta és újra eltűnt az ő tiszteletére összegyűlt társaság körében.

Az esemény baráti beszélgetésekkel és jó hangulattal éjszakába nyúlóan folytatódott. Azon érdeklődők számára, akik ez alkalommal nem tudtak eljönni, Irsai László Zacsek alkotásai még megtekinthetőek lesznek a következő hetekben is a Spritz kávézóban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés