Hirdetés

A 100 éve született Faludy Györgyre emlékeztek Gyergyóalfaluban

Gálaműsorral, díjazással, Murányi Tóni és zenekarának fellépésével ér véget pénteken a hétfőn kezdődött Faludy György Irodalmi Fesztivál Gyergyóalfaluban. A szervezők – az Antropocentrum Egyesület és a Sövér Elek Iskolaközpont – sikeres hetet tudhatnak maguk mögött, a minden délután öt órától kezdődő eseményekre betérők szellemiekben és lelkiekben gazdagodva tekinthetnek az elmúlt hétre.

Jánossy Alíz

2010. április 16., 15:422010. április 16., 15:42

A rendezvény színhelyére, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpont dísztermére, alig lehetett ráismerni, annyira megváltozott a Faludy György születésének 100. évfordulójára szervezett eseményre. Néhány fehér abroszos asztalon elhelyezett égő mécses, a Faludyt ábrázoló gyerekrajzokkal kitapétázott falak, illetve a költő utolsó erdélyi látogatását megörökítő képekből rögtönzött kiállítósarok elérte a kellő hatást. A Faludy Cafévá átalakított díszterembe belépő azonnal a költő világában érezhette magát ,és minden túlzás nélkül egy olyan érzés kerítette hatalmába, hogy bármikor, bármelyik ajtó vagy függöny mögül előbukkanhat a költő.

Cimborálás a Cimborával

Szerdán a Cimbora szerkesztősége mutatkozott be Farkas Kinga főszerkesztő és Fekete Vince szerkesztő kíséretében Konnáth Árpád, Kali Ágnes, Császár Szabolcs és Ugron Nóra diákszerzők is felolvastak műveikből. Fekete Vince szerkesztőtől pedig többek közt megtudhatták, hogy jó, ha valaki minél előbb eldönti költő vagy inkább író szeretne lenni. Az ifjú szerzők pedig bebizonyították, hogy már zsenge korban is lehet jót alkotni, a Cimbora pedig egy olyan lap, amely az ifjú tehetségek fóruma. „Gyergyó környékén még soha nem jártunk, noha Gyergyószentmiklós a »legcimborásabb« város Erdélyben” – fejtette ki a Krónika kérdésére Farkas Kinga főszerkesztő.

A Cimbora kis alkotóinak bemutatkozása után Orbán János Dénes költővel, a magyarországi irodalom tankönyv Faludy-fejezetének szerkesztőjével Farkas Wellmann Endre beszélgetett. A tartalmas beszélgetésből egyebek mellett arra is választ kaptak az érdeklődők, hogy miért éppen Gyergyóalfaluban szerveztek megemlékezést Faludy György születésének százéves évfordulóján. „A magyarázat egyszerű, ugyanis a Gyergyóalfaluban magyartanárként tevékenykedő Farkas Wellmann Endrét közeli barátság fűzte Faludyhoz” – magyarázta Orbán János Dénes, elmesélve azt is, hogy a költő életében először kilencvenévesen járt Erdélyben annak a fiatal irodalmár baráti társaságnak a meghívására, amelynek mindketten tagjai voltak. Orbán János Dénes azonban egyéb érdekes dolgokat is mesélt, többek közt felfedte, hogy a fiúk komoly sikereket érhetnek el a lányoknál egy-egy verssel. „Ha például az SMS 180 betűjében egy kis versben hívod találkára a lányt, és még egy szál virágot is megelőlegezel, biztos a sikered” – mesélte a költő a teremben ülő fiúkkal cinkosan összekacsintva.

Felüdülés, irodalomra hangolódás

„Bevallom, ha nem szervezték volna ezt a rendezvényt, nem biztos, hogy beleolvastam volna Faludy verseibe” – vallotta be Hunyadi Irén tanítőnő, aki a rendezvény minden napján betért a Faludy Caféba. Mint mondotta: szükségesek a másfajta rendezvények, falun is igény van a minőségi irodalomra, és kíváncsian várja a folytatást. A folytatást illetően Farkas Wellmann Endre főszervező, az Antropocentrum Egyesület elnöke fejtette ki a Krónikának, hogy rövidesen hivatalosan is bejegyzik az egyesületet, amely kulturális és közművelődési szervezetként részt kíván venni a helyi kulturális élet alakításában. Céljaik közt szerepel a minőségi rendezvények megszervezése, melyek révén segíteni kívánja a helyi közösség kulturális önszerveződését, az ifjúság és a felnőttek kortárs művészet iránti érdeklődésének felkeltését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés