Rendhagyó, barátságos kamarakiállítás nyílt Kolozsváron A mi szent szemetünk címmel a belvárosi Kaja Tanya vendéglőben.
2014. november 07., 14:412014. november 07., 14:41
Szabó András, a képek alkotója lapunknak úgy nyilatkozott: kötetlen, családias hangulatban szerette volna bemutatni fotóit, ezért is választotta helyszínnek az otthonos vendéglőt. A művész a tárlat ajánlójában úgy fogalmazott: „A kiállított képek nyugodt elmélkedésre hívnak mindazokról a dolgokról, amelyekkel elindulunk, és amelyeket életünk során gyűjtünk össze”.
Kérdésünkre Szabó elmondta: amikor a tárlaton szereplő képek közül az elsőt elkészítette, úgy érezte, hogy kell még néhány hasonló felvételt készítenie.
„Olyan embereket ábrázolnak a képek, akik rendelkeznek valamilyen eszközzel, amelylyel szemetet szednek össze vagy szállítanak. Az egyik képen egy kartongyűjtő ember látható, amint épp a szekerével jár a Főtér körül, de ott van a kolozsváriak körében híres Lukács Robi is, aki egyfajta kiskereskedő. Valójában mind valamilyen formában a szeméttel foglalkoznak: az utcaseprő összesepri a szemetet, a kartonos összegyűjti a már szemétnek nyilvánított kartont és papírt, és aztán eladja, újrahasznosítja. Robi új tárgyakat árul, de valamikor azokból is szemét lesz. A mobilitást sugalló kerekek és a szemét a közös a tárlat képeiben, míg az utolsó kép inkább tájképnek mondható” – mondta a fotós.
Kérdésünkre elmondta: az első kép alanya, az utcaseprő figurája ihlette meg. „Nagyon pozitív figura ez az utcaseprő. Sokszor látom a ház előtt elmenni, esőben, hóban, télen, nyáron söpri az utcát és mindig nagyon jó kedvű, úgy köszön, mintha a legnagyszerűbb és legkényelmesebb munkát végezné” – magyarázta.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!