A tragikomikus valóság természetrajza

A Lehman Brothers ugyan csődbe ment, de aztán az amerikai kormány az adófizetők pénzéből megmentette a gazdaság motorjának tekintett befektetési bankokat, és a világ számos vezető gazdaságának kormánya járt el hasonlóképpen, ahelyett, hogy felelősségre vonták volna őket azért, mert olyan, mesterségesen felülértékelt jelzálogkötvényekkel kereskedtek, amelyeket azonnal ki kellett volna dobni ahelyett, hogy hatalmas pénzekért tovább értékesítették őket.

A shortoló, vagyis áresésre játszó, gátlástalan brókerekről, valamint a katasztrófát már előre látó, de azt a saját érdekükben, a „mérgezett” subprime-csomagok eladásáig titkoló nagybankokról több film is született már – elég megemlíteni Oliver Stone Tőzsdecápák – A pénz nem alszik című, meglehetősen gyengére és szájbarágósra sikerült alkotását, valamint a Krízispontot, amely lebilincselő, sötét tónusú történetben mutatja be a bankok reakcióját a válság első jeleire.

A téma azonban kimeríthetetlen: a vígjátékbizniszben utazó Adam McKay most a komédia oldaláról közelítette meg a jelenséget, A nagy dobás azonban inkább tragikomikus – és ez nem a film minőségére utal, hanem arra, ahogyan az amerikai pénzügyi elit, illetve a piaci folyamatok felügyeletére hivatott intézmények viszonyultak a válsághoz vezető folyamatokhoz.

A Michael Lewis valós eseményeken alapuló, 2010-es könyvét feldolgozó történet alapján hátborzongató kép alakul ki arról, kik és hogyan irányítják a világ pénzügyi rendszereit. A „főhős”, Michael Bur­ry, egy befektetési alap excentrikus menedzsere, aki még valamikor 2005-ben, a jelzáloghitelek piacának részletes átbogarászása révén rájött, hogy a hitelt fizetni képtelen házvásárlók száma várhatóan hamarosan megugrik. Ennek nyomán úgy döntött: „megshortolja” a piacot, azaz a még stabilnak tűnő körülmények ellenére arra fogad, hogy hamarosan esés várható. Egy másik befektetési bankár is megorrontotta a jó üzletet, ahogy két kisebb befektetői cég is – az ő történetükön keresztül tárul fel a néző előtt az egész gyalázatos ügylet.

A rendező sajátos eszközöket választott arra, hogy elmagyarázza a nézőknek a bonyolult(nak tűnő) közgazdasági fogalmakat: többek között Margot Robbie és Selena Gomez színésznők, illetve Anthony Bourdain sztárséf jelenik meg egy-egy rövid cameo erejéig, hogy szemléletes példák révén helyezzen képbe a tárgyalt témákban. Ez kissé furcsa, de mégsem rossz ötlet, hiszen csak még jobban kihangsúlyozza az egész szituáció abszurditását.

A szereplők furcsa kötéltáncot járnak a moralitás és a gátlástalanság között: miközben még magánnyomozást is hajlandóak folytatni annak érdekében, hogy a mélyére lássanak a bankrendszer aljasságainak, amikor megbizonyosodnak róla, hogy senki sem hajlandó a kisujját sem mozdítani annak érdekében, hogy figyelmeztesse a világot, kivágnak néhány szentenciát a gátlástalan, disznó bankárokról, majd ugyanazzal a lendülettel még egy adag jelzálogkötvényt vásárolnak, biztosítandó a még nagyobb profitot.

Ez a kettősség az összes főbb karaktert jellemzi – mindegyikük csak azt követően száll magába és kezd új, „emberbarátabb” vállalkozásba, hogy előtte azért gennyesre kereste magát. Ez a furcsa ellentét biztosítja a feszültséget, amely végigvonul a sztorin, és képes ellensúlyozni a ritmikai zökkenőket, a néha lassuló tempót.

A karakterek a morális dilemmák ellenére sem igazán összetettek – a legjobb alakítás Christian Bale nevéhez fűződik, aki az autista Burryt játssza, de a többiek – Brad Pitt, Ryan Gosling vagy Steve Carell – annak ellenére sem az ebben a filmben nyújtott alakításukról maradnak emlékezetesek, hogy amúgy nem játszanak rosszul.

Összességében A nagy dobás egész jó film, amely sajátos szemszögből, de viszonylag autentikusan mutatja be, hogyan működött a válság előtt – és az után is – a világ pénzügyi rendszere. Egy biztos: a befektetési brókerek ez után a film után sem kerülnek majd a népszerűségi felmérések csúcsaira. n Balogh Levente

A nagy dobás (The Big Short – amerikai életrajzi film, 131 perc, 2016). Rendezte: Adam McKay. Szereplők: Christian Bale, Brad Pitt, Ryan Gosling, Steve Carell, Finn Witrock. Írta: Adam McKay, Charles Randolph. Kép: Barry Ackroyd. Zene: Nicholas Britell.

Értékelés az 1–10-es skálán: 8