2012. január 27., 08:082012. január 27., 08:08
A rendezvényt beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Can Togay János, a CHB igazgatója elmondta, hogy az idén február 11. és 15. között zajló Cinema Totalt Central European Space címmel rendezik meg a berlini Lengyel Intézettel és a Lengyel Filmintézettel közösen. A programban jelentős nemzetközi részvétellel zajló filmpolitikai kerekasztal-beszélgetések is szerepelnek, a Magyar Nemzeti Filmalapot Andrew G. Vajna kormánybiztos képviseli. „A Cinema Total a magyar kultúrdiplomácia most már hagyományosnak tekinthető hozzájárulása a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválhoz, a Berlinaléhoz” – fogalmazott Can Togay János, hozzátéve, hogy a rendezvény fontos platform Kelet-Közép-Európa számára a Berlinale alatt, tükrözi a térségben kialakult együttműködést. Mint mondta, a Cinema Total a Bécsi Filmalap szerint már a Berlinale legfontosabb kísérő rendezvényévé nőtte ki magát. „Ez ugyan túlzás, de az biztos, hogy jelentős esemény a legfontosabb európai fővárosi filmfesztivál idején” – jegyezte meg. A CHB igazgatója szerint Lengyelország részvétele a művészeti sík mellett kultúrdiplomáciai szempontok alapján is fontos, mert a magyar–lengyel kapcsolat „intim barátság”, amelyről nem sokan tudnak Európában, ezért itt az ideje bemutatni. Lengyelország emellett kiválóan teljesít kulturális, gazdasági és politikai síkon is, Magyarország pedig „közelről szeretné figyelni a varsói gyorsot”. A rendezvény díszvendége lesz Törőcsik Mari és Mészáros Márta. Az igazgató által a magyar filmművészet legnagyobb élő legendájaként méltatott színésznő most először vendégeskedik majd a német fővárosban, Mészáros Mártát azonban már kellemes emlékek fűzik Berlinhez: 1975-ös, Örökbefogadás című filmjéért a Berlinale történetében az első női rendezőként kapta meg az Aranymedve díjat, majd 2007-ben Berlinale Kamera díjjal tisztelegtek életműve előtt. A rendező a lengyel–magyar kapcsolatok emblematikus alakja is – emelte ki Can Togay.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.