Hirdetés

A tehetségekre összpontosítanak és a nagyközönség felé nyitnak a PKE-n

Bemutatkozás Sepsiszentgyörgyön •  Fotó: Facebook/PKE

Bemutatkozás Sepsiszentgyörgyön

Fotó: Facebook/PKE

A tehetséggondozásra és a nagyközönség felé történő nyitásra helyezi a hangsúlyt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészet-grafika szaka, de a nemrég indított inkubátorprogram keretében a volt diákokat is felkarolják.

Pap Melinda

2017. július 11., 11:522017. július 11., 11:52

A legkorszerűbb infrastruktúra és sokrétű szakmai tevékenység várja a jelentkezőket a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészet szakán, ahol alapképzésen két szakirány – mozgó- és tervezőgrafika – működik, mesterin vizuális kommunikációt tanulhatnak.

A nagyváradi felsőoktatási intézmény a tehetséggondozásra helyezi a hangsúlyt, legyen szó jelenlegi vagy volt diákokról – mondta a Krónikának Balázs Zoltán, a Művészeti tanszék vezetője. Igyekeznek minél több tehetséggondozó programot indítani, de az idén átadott új épületben inkubátorstúdió is van, ahol saját és közös projekteken dolgozhatnak a hallgatók és az intézmény volt diákjai.

Hirdetés
Idézet
Ez nyitott kapu az egyetemen belül, ahol lehet alkotni, együttműködni”

– magyarázta a tanszékvezető, aki szerint itt cégekkel, intézményekkel közösen dolgoznak. Legutóbb egy IT-cégnél dolgozó volt diákjuk tartott applikációs workshopot a hallgatóiknak.

Balázs Zoltán (jobbra) •  Fotó: Facebook/Primanima Galéria

Balázs Zoltán (jobbra)

Fotó: Facebook/Primanima

Emellett jól felszerelt fotó-videó stúdió, rajzterem is várja a fiatalokat, és a hagyományos grafikai műhely is megújul. „Felszereltség szempontjából rendben vagyunk” – fogalmaz a tanszékvezető, hozzátéve, hogy a szak újraakkreditálása is folyamatban van.

A két szakirány szétválasztása után – melyek közül első év befejeztével választanak a diákok – a szakmesteri fejlesztését tervezik, de távlati terveik között szerepel egy kurátori mesterképző indítása is.

„Ezek a hallgatók segíthetnék a művészeket” – fogalmaz a tanszékvezető, indoklásul hozzátéve, hogy csupán Bukarestben lehet kurátori ismereteket szerezni.

Az elmúlt évtizedben az érdeklődők köre változott, míg kezdetben a hallgatók mintegy 70 százaléka székelyföldi volt, mára megfordult az arány, a diákok zöme a térségből és Magyarországról érkezik. „Minden évfolyamon van két-három magyarországi” – meséli Balázs Zoltán hozzátéve, a diákok egyharmada rendszerint mesterin is marad, de a Sapientiáról és a Nagyváradi Egyetemről is jönnek végzősök.

Vizuális nevelés elemista kortól

A tehetséggondozás mellett a nagyközönség felé való nyitás is hangsúlyt kap: második alkalommal szerveztek kreativitási versenyt középiskolásoknak, grafikai szekcióban 80 pályamű érkezett, de videószekcióban is egyre több, jobb minőségű nevezés van.

Idézet
Fontos volt, hogy elkezdjünk kommunikálni a középiskolásokkal”

– fogalmazott Balázs Zoltán, aki szerint egy-egy versenyzőt később a felvételin látnak viszont.

A vizuális nevelést a többi korosztályra is kiterjesztenék, a hallgatók bevonásával elemistáknak is szerveztek workshopokat, és a jövőben az 5–8. osztályosokat is bevonnák a projektbe.

„Művészek is” születnek

Art Generator •  Fotó: Facebook/PKE Galéria

Art Generator

Fotó: Facebook/PKE

A tehetséggondozás részét képezi a volt hallgatókkal való foglalkozás is, számukra egy kiállítássorozatot indítottak, idén Szabó Réka, Kovács Kinga és László Hajnalka tárlatát láthatták a váradiak, míg ősszel újabb volt hallgatók kerülnek sorra. Közülük többen már nemzetközi szinten is bemutatkoztak, Indiában, Dél-Koreában.

Idézet
Szeretnénk folytatni, hogy lássák, hogy itt művészek is születnek”

– fogalmaz Balázs Zoltán, aki szerint a projekt „lépésről lépésre” indult be, és pozitív példa a hallgatóknak, támogatás a pályakezdőknek.

További tervük egy kortárs művészeti galéria és egy szakfolyóirat indítása is.

„Kialakult egy művészetkedvelő közönség, amely, ha szervezünk valamit, jön” – mondja a tanszékvezető. Programokból pedig nincs hiány, a workshopok, szakmai kirándulások mellett táborok újraindítását tervezik, míg a nagyközönséget számos tárlat, filmvetítés várja.

Első vidéki helyszínként évente megszervezik a Filmtettfesztet, levetítik a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilmfesztivál és a budaörsi Primanima Nemzetközi Első Filmes Animációs Fesztivál legjobbjait, de a Mediawave-vel és a kecskeméti Animációs Filmfesztivállal (KAFF) is együttműködnek.

Emellett számos tárlattal mutatkoznak be jelenlegi és volt diákjaik Nagyváradon és más városokban egyaránt,

például a Szent László Napokon egy nap négy kiállítást nyitottak meg. Az Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár által immár harmadik éve vezetett Art Generator tehetséggondozó műhely Multimédia alkotások tárlata és a Photo Ludens fotótárlat a hallgatók munkáiból állt össze, de bemutatták a váradi vár 3D-s rekonstrukcióját is, melyet a mesteris Bíró Róbert készített.

Szabó Réka tárlata •  Fotó: Facebook/PKE Galéria

Szabó Réka tárlata

Fotó: Facebook/PKE

A másik két kiállítás a sepsiszentgyörgyi dizájnhéttel és a csernátoni dizájntáborral való partnerségnek volt köszönhető, melyeknek a PKE diákjai rendszeres résztvevői, de Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely után ősszel Csíkszeredában is bemutatkoznak.

A PKE képzőművészet-grafika szakán 35 (23 ingyenes, 12 költségtérítéses), a vizuális kommunikáció mesterképzőn 23 (10 ingyenes, 13 fizetéses) hely várja a jelentkezőket, július 17-étől lehet beiratkozni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit

Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen

A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen
2026. július 03., péntek

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom

Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom
2026. július 03., péntek

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak

Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak
2026. július 03., péntek

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
2026. július 03., péntek

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”

Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát

A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát
2026. július 02., csütörtök

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett

Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett
2026. július 02., csütörtök

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye

Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye
Hirdetés
Hirdetés