Hirdetés

A színház hete Gyergyóban

A székelyudvarhelyi és a csíkszeredai színház is gyergyószentmiklóson vendégszerepel a következő napokban, de a házigazda Figura Stúdió Színház saját produkcióit is műsorra tűzi, így február 20. és 25. között négy előadásra várják a gyergyói színházkedvelőket.

Krónika

2014. február 19., 16:472014. február 19., 16:47

2014. február 19., 21:322014. február 19., 21:32

Csütörtök este 7 órától a Tomcsa Sándor Színház Barabás Árpád rendezésében mutatja be a Vaszilij Szigarjev kortárs orosz író drámájából készült Fekete tej című előadást a Figura színpadán. A házigazda intézmény közleménye szerint Barabás Árpád több mint tíz évig volt a gyergyói társulat tagja, a közönség a Murlin Murlo című előadás rendezőjeként is ismerheti.

„Egy isten háta mögötti állomáson vagyunk: egy használhatatlan, távol-keleti kenyérpirítók eladásából élő moszkvai fiú és várandós felesége vonatra vár. Körülöttük koszos falak, roskatag padok és helybéliek. Hiába várnak, mert itt csak a tehervonatok állnak meg. Nincs kiút ebből a keserű iróniával és humorral megjelenített, önmagába záródó, nyomorúságos és kegyetlen világból. A lány terhes, elmegy a magzatvize, az állomáson kell megszülnie gyermekét. Csakhogy szülés közben meglátja az Istent\" – olvasható a Fekete tej ismertetőjében.

A vendégjáték apropóján a Figura szombaton este 19 órától saját produkcióját, a szintén Barabás Árpád által rendezett Murlin Murlot is műsorra tűzi. Nyikolaj Koljada darabja a Fekete tej folytatásaként is felfogható, hiszen ugyancsak kisvárosi, hétköznapi emberekről szól a történet.

Február 24-én egy újabb saját előadást, a Balogh Attila rendezte Szentivánéji álom című Shakespeare-művet játssza a Figura, majd február 25-én, kedden 19 órától a Csíki Játékszín társulata vendégszerepel Gyergyóban.

Gogol világhírű művét, A revizort Parászka Miklós, a csíkszeredai intézmény igazgatója rendezésében tekintheti meg a Figura közönsége. Gogol komédiáját 177 éve mutatták be először és azóta is folyamatos sikernek örvend. Talán azért, mert elhisszük a szerzőnek, hogy mindannyiunknak van vaj a fején.

„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!\" – kiáltja a vígjáték egyik jelenetében a szállóigévé vált mondatot a polgármester. Az előadásokra a jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. A Csíki Játékszín produkciójára felnőttek 15 lejért, diákok és nyugdíjasok 10 lejért válthatnak jegyet.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés