
Balogh Attila rendezésében mutatja be William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szombaton este 7 órától.
2014. január 24., 13:192014. január 24., 13:19
„Az elõadás egyedi kísérlet, mely zene és színészi játék elegyítésével keresi azt a színházi nyelvet, melyen Shakespeare darabja a mai kor közönsége számára is érvényesen tud megszólalni.
Ennek a kísérletnek kulcsfontosságú szereplõje a produkcióban részt vevõ három zenész: Marian Cîtu sound-designer, Kelemen István hegedûs és Csibi Szabolcs népzenész\" – olvasható a teátrum ismertetõjében.
Mint írják, a Szentivánéji álom egyfajta koprodukcióként is felfogható, hiszen a Figura társulata ez alkalomból Balogh Attila alkotócsapatával bõvült.
A fiatal rendezõ köré szervezõdõ, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsõéves magiszteris színészhallgatóiból álló csapat eddig több közös munkát is tudhat maga mögött.
Egy nyári workshop (a 2012 nyarán Zabolán bemutatott Boldogtalanok), valamint az elmúlt évadban Kézdivásárhelyen színre vitt Bugrisok után a Szentivánéji álom a csoport harmadik közös bemutatója.
A fiatal rendezõ a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának munkatársa. Elsõ kõszínházi elõadását (a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban színre vitt Trakhiszi nõket) 2012-ben UNITER-debütdíjra jelölték. A szöveg Benedek Zsolt fordításában és átdolgozásában került színre. A bemutatót követõen az elõadás február 11-én és 12-én a Salamon Ernõ-diákbérlettel, február 22-én és 23-án pedig a Ferenczy István-felnõttbérlettel, valamint a Páll Vilmos-pedagógusbérlettel tekinthetõ meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!