A székelyföldi irodalomé lesz a főszerep a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által októberben elindított Élőfolyóirat című programsorozat idei utolsó, csütörtöki alkalmán a budapesti Műcsarnokban.
2015. december 16., 18:292015. december 16., 18:29
Az eseményen a két évtizedes múltra visszatekintő Székelyföld című csíkszeredai kulturális folyóirat „élő számát” élvezhetik az érdeklődők a lap három meghatározó alkotóegyéniségének – Fekete Vince és Lövétei Lázár László József Attila-díjas, illetve Ferenczes István Babérkoszorú díjas költő – közreműködésével.
Az est zenei aláfestéséért székely és csángó népdalok előadásával Sebő Ferenc és együttese felel majd, emellett Ráckevei Anna és Szélyes Imre előadóművészek olvasnak fel a folyóirat alkotóinak műveiből, többek között Ferenczes István csángó dialektusban megírt eposztöredékéből, amely Mezey Katalin, az MMA irodalmi tagozatának vezetője szerint a szülőföldjükön megélhetési lehetőség nélkül maradt moldvai magyar közösség otthontalanságérzését jeleníti meg megrendítő erővel.
Mezey Katalin hangsúlyozta: az Élőfolyóirat 2016-ban is folytatódik, a tervek szerint a sorozat részeként bemutatkozik Budapesten egyebek mellett a délvidéki Aracs című kulturális folyóirat is.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!