
Hármas könyvbemutató helyszíne volt Tusványoson pénteken a Tilos Kávéház sátra: László Noémi Föld, Király Zoltán Szívtűzoltóautó és György Attila Bestiarium Siculorum című köteteit ismerhette meg a közönség.
2013. július 28., 15:182013. július 28., 15:18
2013. július 28., 15:192013. július 28., 15:19
A rendezvényen a három kortárs szépíró által alapított Sétatér könyvkiadóról is szó esett: mint László Noémi (képünkön) kifejtette, azért hozták létre, mert az egy-két kötetes, széles körben még nem eléggé ismert erdélyi szerzők műveit egyelőre nem lehet megtalálni a boltokban, és remélik, ezt a hiányt pótolhatja majd a Sétatér, illetve kiderülhet az is, van-e Erdélyben piaca a kortárs irodalomnak.
Az önfenntartó nonprofit vállalkozás már kiadta az alapítók egy-egy kötetét. A kötetek ezer-ezer példányának árát további irodalmi rendezvények szervezésére fordítják – foglalta össze László Noémi és Király Zoltán. Lakatos Mihály, a könyvbemutató házigazdája László Noémi Föld című új kötete kapcsán elmondta, számára úgy tűnt, mintha a versek az élet nagy kérdéseire keresnék a választ. Ezt a költő is megerősítette, elmondása szerint a kötet összeállítása után úgy érezte, mintha valami hosszú keresésnek ért volna a végére.
Király Zoltán Szívtűzoltójáról szintén Lakatos beszélt részletesebben. Mint kiemelte, már a kötet címe is megtévesztő lehet, hiszen nem az élet legszebb fejezetét \"tartja fogságban\", nem szerelmesverseket, hanem „életverseket\" sorakoztat fel, amelyeket minden olvasó kicsit magáénak is érezhet – részletezte a házigazda.
Végül György Attila Bestiarium Siculorum című prózakötetével ismerkedhettek meg a résztvevők – az író legújabb, tizedik kötetében minden fejezet egy-egy (székely) állatfajt mutat be. A szerző mitológiai állatokról ír, összesen 24 különleges fajról. Nem kíméli a kortás írótársait sem, politikailag inkorrekt, kissé hímsoviniszta és nem tiszteli a szomszéd népeket sem – hangzottak el az ironikus megjegyzések a könyvbemutatón. György Attila annyival egészítette ki a bemutatót, hogy a Tusványoson szerinte minden bemutatott állatfaj megtalálható.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!