
2012. október 04., 08:112012. október 04., 08:11
Vasárnap a Sławomir Mrożek Rendőrség című darabjából készült, Hernyák György rendezte előadást mutatják be, október 13-án és 14-én a budapesti közönség is láthatja a Forte Társulattal közösen létrehozott Peer Gyntöt a Thália Színházban a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. A színház októberben is folytatja az évad elején elkezdett projektjét, azaz a vendégelőadások sorozatát.
Az első meghívott produkció a bukaresti Mădălina Dan és Mihaela Dancs koreográfus (anti)aging című előadása, mely október 5-én 18 és 20 órától tekinthető meg. A produkció a Bukaresti Nemzeti Táncközpont, E-Motional Bodies & Cities / Gabriela Tudor Alapítvány és a Colectiv A Egyesület közreműködésével jött létre. A hónap végén erdélyi miniturnéra indul a társulat, a Furnitur című előadás 26-án Vásárhelyen, majd a Devianciával együtt október 27-én és 28-án az udvarhelyi dráMA Kortárs Színházi Találkozón szerepel. Október a Woody Allen rövidprózái nyomán készült Mellékhatások című előadással zárul, melyet október 31-én 19 órától a színház stúdiótermében láthat a temesvári közönség.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.