Hirdetés

A rejtőzködő író – Szilágyi Istvánnal találkozhattak a kolozsvári olvasók

„Kolozsvári író lévén alig lehet szerepelni látni Kolozsváron, ha nagy ritkán közönség elé állt, akkor is elbújt az általa főszerkesztett Helikon folyóirat vagy valamilyen téma mögé, most viszont nem lehet elrejtőzni, most íróként áll előttünk” – vezette fel Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője Szilágyi István írói estjét, aki a Korunk Akadémia meghívására beszélt műveiről a Kolozsvár Társaság székhelyén.

2011. október 28., 05:072011. október 28., 05:07

Ez egyébként újdonságnak számít, hiszen ezeknek az esteknek eddig nem volt helybéli meghívottja. Az író elmondta: származása tájának a Szilágyságot tekinti, a felmenői innen származnak, és bár ő maga Kolozsvárott született, a bécsi döntést követően szülei Zilahra költöztek, így ő ott töltötte gyermekkorát. Mint visszaemlékezett, nagyobb kolozsvári közönség előtt a mostani alkalmat leszámítva csak egyszer, az Utunk folyóirathoz kerülésekor szerepelt, olykor még a könyveit sem mutatták be, igaz, mint mondta, ez rajta is múlt. A Magvető Kiadónál 2009-ben Bolygó tüzek címmel megjelent novellaválogatás kapcsán a jelenlévők megismerhették az író önmagával szembeni szigorúságát, hiszen, mint mondta, első két novelláskötetéből semmit sem válogatott be, a harmadik kötetből és a kötetben meg nem jelent novellákból pedig mindössze 11 darab újraközlését engedélyezte a könyvben.

„Sosem tartottam magam profinak, nem hiszek olyan misztikus dolgokban, mint az ihlet, mégis nagyon esetleges, hogy meddig dolgozom egy-egy szövegen. A Kő hull apadó kútba című regény például egy testesebb novellának indult” – jegyezte meg Szilágyi. Később tette hozzá, hogy tulajdonképpen az erdélyi kisvárosok romba dőlő, eltűnő világának kívánt emléket állítani a nagy sikerű regénynyel, annál is inkább, hogy zilahi ifjúkorából nagyon jól ismerte ennek a világnak a nyelvét is. „Harmadéves joghallgató koromban merült fel az a probléma, hogy mi történik azzal a bűnössel, akinek nem derül ki a tette. Vajon átveszi-e a lelkiismeret az igazságszolgáltatás szerepét? Nem tudtam előre a munka során, hogy a regény főhőse, a szeretőjét meggyilkoló Szendy Ilka hogyan végzi, csak azt tudtam, hogy rosszul” – magyarázta a mű alapgondolatát a szerző. Szilágyi egyébként egyetlen napig sem gyakorolta a jogászi hivatást, az egyetem alatt összegyűjtötte és elolvasta az akkor fontos világirodalmi műveket, amelyekhez hozzáfért. Mint mondta, tudatosan készült. „Ha egy történetet pontosan tudok előre, akkor mindig az az érzésem, hogy azt más is pontosan tudja, úgyhogy nem írom meg. Az írással a magam számára is tisztázni, megfejteni akarok valamit” – magyarázta.

Szilágyi István az Agancsbozót című regénnyel kapcsolatban elmondta: azt vizsgálta benne, hogyan lehet az identitásuktól megfosztott személyeket arra bírni, hogy az egyéniségük újra megnyilvánuljon. Bár a regény nem lett olyan sikeres, mint a többi, az író visszaemlékezett, hogy az 1990-es megjelenés után eljött hozzá két szegedi diák, és elmondták, hogy ha ez a remek regény a 60-as vagy 70-es években jelent volna meg, amikor az emberek valóban elszigetelten éltek, sokkal nagyobb visszhangja lett volna. A Magvető Kiadó egyébként mint a Kő hull apadó kútba és a Hollóidő című regényekhez hasonlóan az Agancsbozótot is újra kiadná. Szilágyi ezzel kapcsolatban elmondta: előbb valami egyébbel szeretne jelentkezni, aztán majd az Agancsbozótot is újra „átbogarássza”. A regényről – amelyen most dolgozik, és amelyre célzott – annyit elárult, az ítélkezés, a bűnök büntetésének ellentmondásos problematikáját és a megbocsátást igyekszik feldolgozni benne, ami „szökött jogászként” nagyon foglalkoztatja, bár még nem tudni, hogy mikor készül el.

Szilágyi az est végén közönségkérdésekre válaszolva elmondta: bár többször megkísértette a drámaírás gondolata, és a színház fontos neki, mégsem ír drámát, mert, amint fogalmazott, remek drámát nem tudna írni, középszerűt pedig nem akar. Az is szóba került, hogy számos alkalommal keresték meg filmesek, de sosem egyezett bele a művei megfilmesítésébe. Egyetlen alkalommal, a neves Fábri Zoltán megkeresésére ment volna bele a Kő hull... megfilmesítésébe, a rendező még a regényben leírt házat és környékét is megépíttette volna, a hitelesség kedvéért, a produkció azonban 27 millió forintba került volna akkor, amikor egy magyar film 4-5 millióból készült el, és ekkora támogatást nem kaptak rá. Az est végén Szilágyi István dedikálta a könyveit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés