A rejtőzködő író – Szilágyi Istvánnal találkozhattak a kolozsvári olvasók

Ez egyébként újdonságnak számít, hiszen ezeknek az esteknek eddig nem volt helybéli meghívottja. Az író elmondta: származása tájának a Szilágyságot tekinti, a felmenői innen származnak, és bár ő maga Kolozsvárott született, a bécsi döntést követően szülei Zilahra költöztek, így ő ott töltötte gyermekkorát. Mint visszaemlékezett, nagyobb kolozsvári közönség előtt a mostani alkalmat leszámítva csak egyszer, az Utunk folyóirathoz kerülésekor szerepelt, olykor még a könyveit sem mutatták be, igaz, mint mondta, ez rajta is múlt. A Magvető Kiadónál 2009-ben Bolygó tüzek címmel megjelent novellaválogatás kapcsán a jelenlévők megismerhették az író önmagával szembeni szigorúságát, hiszen, mint mondta, első két novelláskötetéből semmit sem válogatott be, a harmadik kötetből és a kötetben meg nem jelent novellákból pedig mindössze 11 darab újraközlését engedélyezte a könyvben.

„Sosem tartottam magam profinak, nem hiszek olyan misztikus dolgokban, mint az ihlet, mégis nagyon esetleges, hogy meddig dolgozom egy-egy szövegen. A Kő hull apadó kútba című regény például egy testesebb novellának indult” – jegyezte meg Szilágyi. Később tette hozzá, hogy tulajdonképpen az erdélyi kisvárosok romba dőlő, eltűnő világának kívánt emléket állítani a nagy sikerű regénynyel, annál is inkább, hogy zilahi ifjúkorából nagyon jól ismerte ennek a világnak a nyelvét is. „Harmadéves joghallgató koromban merült fel az a probléma, hogy mi történik azzal a bűnössel, akinek nem derül ki a tette. Vajon átveszi-e a lelkiismeret az igazságszolgáltatás szerepét? Nem tudtam előre a munka során, hogy a regény főhőse, a szeretőjét meggyilkoló Szendy Ilka hogyan végzi, csak azt tudtam, hogy rosszul” – magyarázta a mű alapgondolatát a szerző. Szilágyi egyébként egyetlen napig sem gyakorolta a jogászi hivatást, az egyetem alatt összegyűjtötte és elolvasta az akkor fontos világirodalmi műveket, amelyekhez hozzáfért. Mint mondta, tudatosan készült. „Ha egy történetet pontosan tudok előre, akkor mindig az az érzésem, hogy azt más is pontosan tudja, úgyhogy nem írom meg. Az írással a magam számára is tisztázni, megfejteni akarok valamit” – magyarázta.

Szilágyi István az Agancsbozót című regénnyel kapcsolatban elmondta: azt vizsgálta benne, hogyan lehet az identitásuktól megfosztott személyeket arra bírni, hogy az egyéniségük újra megnyilvánuljon. Bár a regény nem lett olyan sikeres, mint a többi, az író visszaemlékezett, hogy az 1990-es megjelenés után eljött hozzá két szegedi diák, és elmondták, hogy ha ez a remek regény a 60-as vagy 70-es években jelent volna meg, amikor az emberek valóban elszigetelten éltek, sokkal nagyobb visszhangja lett volna. A Magvető Kiadó egyébként mint a Kő hull apadó kútba és a Hollóidő című regényekhez hasonlóan az Agancsbozótot is újra kiadná. Szilágyi ezzel kapcsolatban elmondta: előbb valami egyébbel szeretne jelentkezni, aztán majd az Agancsbozótot is újra „átbogarássza”. A regényről – amelyen most dolgozik, és amelyre célzott – annyit elárult, az ítélkezés, a bűnök büntetésének ellentmondásos problematikáját és a megbocsátást igyekszik feldolgozni benne, ami „szökött jogászként” nagyon foglalkoztatja, bár még nem tudni, hogy mikor készül el.

Szilágyi az est végén közönségkérdésekre válaszolva elmondta: bár többször megkísértette a drámaírás gondolata, és a színház fontos neki, mégsem ír drámát, mert, amint fogalmazott, remek drámát nem tudna írni, középszerűt pedig nem akar. Az is szóba került, hogy számos alkalommal keresték meg filmesek, de sosem egyezett bele a művei megfilmesítésébe. Egyetlen alkalommal, a neves Fábri Zoltán megkeresésére ment volna bele a Kő hull... megfilmesítésébe, a rendező még a regényben leírt házat és környékét is megépíttette volna, a hitelesség kedvéért, a produkció azonban 27 millió forintba került volna akkor, amikor egy magyar film 4-5 millióból készült el, és ekkora támogatást nem kaptak rá. Az est végén Szilágyi István dedikálta a könyveit.