A Reflex fesztiválon járt Törőcsik Mari

Életkedvvel, humorral és sodró energiával beszélt a színészmesterségről, pályatársairól, rendezőkről, darabokról Sepsiszentgyörgyön Törőcsik Mari, a nemzet színésze. A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze díjjal is kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, valamint cannes-i Aranypálma-díjas színésznő a Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennále meghívottjaként vasárnap este a Tamási Áron Színház nagytermében telt ház előtt  beszélgetett Nánay István színikritikussal. A másfél órás közönségtalálkozó előtt a művésznő a házigazda teátrum A velencei kalmár című előadását tekintette meg Bocsárdi László igazgató rendezésében: „Nagyszerű előadást láttam, tapsoljuk meg!” – értékelte a produkciót Törőcsik Mari.

„Rossz voltam az elején, de beértem. Ebben reménykedtem” – emlékezett vissza a kezdetekre a színésznő, majd felidézte, hogy a főiskolán azt tanácsolták neki, legyen inkább filmszínésznő, mert nem tud rendesen beszélni. A színész-rendező viszonyáról elmondta, az a jó, ha a rendező valóban rendez, elhelyezi a színészt. „Nekem jutott körülbelül tíz ilyen nagymester, aki kiválasztotta, kivel dolgozik, és elhelyezett engem. Ilyenkor kapnak igazi fényt az én eszközeim” – magyarázta Törőcsik Mari.

A találkozón levetítették Fábri Zoltán Körhinta című filmjének részletét, a művésznő elmondta, nem szereti visszanézni a filmszerepeit, mivel utólag sokat változtatna, a befejezettség gondolatát nem tudja elviselni. Színészetének egyik alapköve, amit Mihail Bulgakov író barátjától, Grigorij Konszkij rendezőtől tanult. Konszkij feljött a színpadra, és azt mondta: „Egy életre tanulja meg azt, hogy a színpadon a sóhajban ugyanannyi idegenergia van, mint a sikolyban.”

A súlyos betegségből felépült színésznő 2009-ben a kaposvári színpadon játszott Anatolij Vasziljev rendezésében Marguerite Duras Naphosszat a fákon című színművében. „Az volt a búcsúelőadásom. Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója nem akart kiadni, azt akarta, hogy a »halálom után« először a Nemzetiben lépjek színpadra, ám a nagy búcsúm mégis a kaposvári előadás volt” – fogalmazta meg a színésznő, és hozzátette, már csak akkor gyűjti össze az erejét, ha valóban kell valamire.