2012. április 23., 11:072012. április 23., 11:07
„Ecónak ez a könyve a hamisításról szól, kicsit bővebben a 19. század utolsó évtizedeinek nagy hamisításairól; a könyv középpontjában is elsősorban a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című hamisítvány története és előtörténete áll” – mondta el a regény magyar fordítója.
Barna Imre hozzátette, a fordulatos történetben két mellékszál is felbukkan: a főszereplőnek a Garibaldi dél-olaszországi hadjárata körül folytatott besúgói tevékenysége, illetve a Dreyfus-per háttéreseményei.
A főszereplő egy kitalált alak, Simone Simonini, aki mint ezeknek a hamisításoknak a szerzője tűnik fel: előbb a piemonti, majd a francia titkosrendőrség besúgója, aki ráadásul utóbb a cári Ohranával is együttműködik – beszélt A prágai temető központi figurájáról a fordító. Mint hozzáfűzte, a könyv összes többi szereplője és eseménye dokumentumszerűen hiteles.
„Aki ismeri, szereti Eco regényeit, az tudja, hogy A Foucault-inga általánosságban szólt az összeesküvés-elméletekről és az azok körüli hamisítások filozófiai vetületéről. Ennek lényege abban foglalható össze, hogy van-e valami terv a világtörténelemben; erre ad a könyv egy nagyon frappáns, filozófiailag is értelmezhető választ” – vont párhuzamot egy korábbi Eco-regénnyel Barna Imre. Megjegyezte: A prágai temető ennek mintegy kalandregényszerű folytatása, a hamisítás aprómunkájáról szól egy egészen elképesztően gyűlöletes főhős szemüvegén keresztül.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.