Hirdetés

A politika okozta a TVR csődjét

A brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC modellje szerint kellene átszervezni a román közszolgálati televíziót (TVR), amely egyben azt is jelentené, hogy a társaságot összevonnák a közszolgálati rádióval, de elbocsátások is jöhetnek. Ezt Stelian Tănase, a TVR elnök-vezérigazgatója jelentette be, közölve azt is: a társaság a csőd szélén áll. A TVR igazgatótanácsát decemberben leváltották, mivel a tévé éves jelentése megbukott. A vezető testület korábbi tagja, Nagy Zoltán szerint nem sokban segítenének az átszervezések, amelyek azonban élvezik Victor Ponta miniszterelnök támogatását.

2014. március 26., 20:292014. március 26., 20:29

A román közszolgálati televízió (TVR) súlyos anyagi helyzete miatt félő, hogy elkerülhetetlenek lesznek az újabb elbocsátások. Ezt Stelian Tănase, a TVR elnök-vezérigazgatója egyelőre nem tudta megerősíteni, mivel szerinte előbb új vállalati struktúra kidolgozására van szükség.

Ehhez azonban új igazgatótanácsot kell választani, a testület eddigi tagjait ugyanis decemberben leváltották, miután a televíziótársaság éves jelentését elutasította a parlament. A TVR új vezetőtanácsának tagjait kedden választják meg a képviselőház és szenátus együttes ülésén.

Nagy Zoltán, a vezetőtanács RMDSZ által delegált korábbi tagja lapunknak elmondta: a TVR 150 millió euróra rúgó adósságából csak nagyon keveset sikerült törleszteni, „a tévé mutatói pedig igen rosszak\".

„Ezt azonban véleményem szerint újabb átszervezésekkel aligha lehet megoldani. Hiszen nem személyzeti problémák, hanem azok az évekkel ezelőtt felelőtlenül megkötött sportközvetítési és filmvásárlási szerződések vezettek a hatalmas adósságokhoz, amelyeket jelen pillanatban csak hatalmas öszszegek kifizetése ellenében lehet felbontani \" – fejtette ki a Krónikának Nagy. Hozzátette: ő biztosan nem lesz tagja az új vezetőtanácsnak, államtitkári kinevezése nyomán ugyanis összeférhetetlenné vált.

A BBC-modellt alkalmazná

Stelian Tănase hangsúlyozta: a társaság a csőd szélén áll, mivel idei költségvetésének több mint felét a fizetések biztosítása emészti fel. „Nem jelenthetem ki, hogy nem kell elbocsátanunk újabb embereket. A társaság fizetési alapja a költségvetés 20 százalékáról az elmúlt évben 41 százalékra emelkedett, idén pedig már az ötven százalékot is meghaladja. Egy cég, amely a büdzséjének több mint felét a bérekre költi, a csőd szélén áll\" – fejtette ki Stelian Tănase.

A köztévé elnök-vezérigazgatója egyébként Victor Ponta miniszterelnökkel és a jelenleg ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Crin Antonescuval is egyeztetett a TVR ügyében, mindkét fél támogatásáról biztosította. Tănase nagyarányú átszervezést szorgalmaz a köztévénél, ehhez azonban törvénymódosításra lesz szükség, így reménykedik a kormány támogatásában.

A vezérigazgató által javasolt mélyreható reform elképzelése szerint 2016-ig lenne megvalósítható, ekkorra a közszolgálati televízió a brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC modellje szerint szerveződne át. Mindez azt is feltételezi, hogy a TVR a román közszolgálati rádióval egyesülne. Bár Tănase a „BBC-modellben hisz\", a brit közszolgálati adónál sincs kolbászból a kerítés: 2011-ben például bejelentették: a BBC Világszolgálatának (World Service) 2400 munkatársa közül 650-et elbocsátanak.

Trabanttal versenyeznek

Tănase szerint a TVR „teljesen túlhaladott\" törvény alapján működik, így az első és legfontosabb lépés a törvénymódosítás lenne. „A közszolgálati tévé fele szovjet modell szerint működik, a másik fele pedig ugyanúgy, ahogy bármelyik tévétársaság a szabad piacon. Ez így nem mehet tovább: olyan, mintha Trabanttal próbálnánk versenyre kelni a legújabb autómodellekkel\" – mutatott rá.

Hozzátette: bár az egy eurós romániai televízióilleték európai viszonylatban a legalacsonyabb, 2014-ben már nem lehet emelni. Tănase szerint az új törvénytervezet a TVR vezetőtanácsára is kitér, szeretnék ugyanis politikamentessé tenni a közszolgálati tévét. Mint ismeretes, a TVR vezetőtanácsának tagjait jelenleg a parlamenti képviselettel rendelkező pártok delegálják, így a politikai befolyás Tănase szerint túl nagy, holott a vezetőtanács tagjai szakmai döntéseket kell hogy hozzanak, nem pedig politikaiakat.

„A politikusok beavatkozása az utóbbi 20 évben a TVR összeomlásához vezetett. Az öszszes kormány a tévétársaság számára előnytelen döntéseket hozott\" – fogalmazott az elnök-vezérigazgató. Victor Ponta miniszterelnök a sajtónak nyilatkozva kijelentette: Stelian Tănase minden támogatást megkap a kormány részéről a TVR újraszervezéséhez.

Mint mondta, a tévé vezetésének „apolitizálása\" előtt sem lát akadályt, mindössze a megfelelő törvénymódosításra van szükség. A TVR 3320 alkalmazottjából 2012-ben egyébként mintegy 980-at bocsátottak el, jelenleg 2340 munkatárssal működik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés