2011. december 08., 08:192011. december 08., 08:19
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában megtartott eseményen Kántor elmondta: a színháztörténettel foglalkozó könyv önálló kutatásokra épülő tanulmányokat foglal össze, kezdő és nagy tekintélyű kutatók írásai egyaránt olvashatók a kétkötetes kiadványban. Hozzáfűzte: a tanulmánykötet érdekessége, hogy többnyelvű, a 2009. június 4–7. között Kolozsváron megrendezett nemzetközi színháztudományi konferencia angol nyelvű tanulmányai is szerepelnek benne. Kifejtette: bár úgynevezett pozitivista jellegű szövegek is bele kerültek az összeállításba, a tanulmányok általános összefüggéseiben mutatják be a kutatások eredményeit.
Egyed Emese, a kötet szerkesztője elmondta: az EME gondozásában megjelent kiadványt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Bartha Katalin Ágnes a könyv másik szerkesztője közölte: a 2009-es konferencia 66 előadójának 55 tanulmánya szerepel a két kötetben, közülük 38 magyar, öt angol nyelven, de német és olasz nyelvű tanulmányok is olvashatók. A könyvbemutató végén a kötet több szerzője is megszólalt, köztük Kötő József színháztörténész, aki fontosnak nevezte a kiadványt. Mint mondta: a színháztörténet hosszú ideig „a művelődéstörténet Hamupipőkéjének számított”, megérdemelte, hogy méltó helyére kerüljön.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.