
A kolozsvári unitárius püspökség egyedülálló történelmi arcképeit dolgozzák fel a napokban a Nemzeti Portrétár munkatársai.
2014. július 15., 19:162014. július 15., 19:16
A civil kezdeményezésű budapesti Nemzeti Portrétár Közhasznú Alapítvány célja, hogy felkutassa, katalogizálja és internetes adatbázisában mindenki számára hozzáférhetővé tegye a magyar történelmi személyek arcképeit, portréit. „Ezzel széles körben ismertté válhatnak mindazoknak a személyeknek a fennmaradt arcképei, akik kisebb-nagyobb mértékben hozzájárultak Magyarország történelméhez” – áll az alapítvány bemutatkozójában.
A szakemberek hétfőn kezdték el a kolozsvári helyszíni kutatómunkát és várhatóan csütörtökig digitalizálják és vezetik be katalógusukba a kolozsvári unitárius püspökségen található egyedülálló magyar arcképeket, amelyek így a projekt honlapján bárki számára elérhetők lesznek.
„A Nemzeti Portrétár Közhasznú Alapítvány az alapítása óta eltelt négy évben módszeresen és tematikusan kutatja fel és azonosítja a magyar nemzet történelmében szerepet játszó személyek fennmaradt arcképeit, és digitális adatbázisában minden érdeklődő számára ingyenesen elérhetővé és letölthetővé teszi. Sajnos kevés a nyilvánosan ismert történelmi arckép, ezért úgy gondolom, hogy a történelmi Magyarország területén fellelhető portrék felkutatásával és azonosításával mind közművelődési, mind oktatási-kutatási célokat elő tudunk segíteni” – mondta Reicher Péter, a Nemzeti Portrétár főtitkára. A Nemzeti Portrétár adatbázisában már több mint háromezer azonosított és katalogizált portré szerepel.
Kolozsváron a magyar unitárius egyház püspökségén található portrékat nemcsak azonosítják és digitalizálják a szakemberek, de a képek állapotleírására is sor kerül. „Úgy gondolom, hogy közös érdekünk, hogy minél többen megismerjék az unitárius személyek képeit, és rajtuk keresztül történelmi szerepüket” – mondta Molnár Lehel, a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári főlevéltárosa.
A Nemzeti Portrétár munkatársai által szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben térnek ki arra, hogy céljaik között szerepel az is, hogy a képek a feldolgozásuk után ne csak digitális formában, hanem fizikai megjelenésükben is megtekinthetők legyenek állandó, illetve időszakos történelmi arcképkiállítás formájában az alapítvány budapesti kiállítótermében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!