A magyar drámát ünneplik a teátrumok

A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünneplik a magyar dráma napját, annak emlékére hogy 1883-ban ezen napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban. A művet akkor Paulay Ede állította színpadra.

„Kocsmaszínház” Kézdivásárhelyen
Az Ami beborítja a padlót című előadással indítja új évadját pénteken 21 órától a kézdivásárhelyi Városi Színház. A előadást rendhagyó módon a Jazz Caféban tartják. Jegyek elővételben az előadás előtt 15 óráig a Vigadó Művelődési Ház szervezőirodájában 7 lejért, a helyszínen pedig 10 lejért válthatók. Az Ami beborítja a padlót című szatíra Oleg és Vlagyimir Presznyakov szerzőpáros Padlószőnyeg című művének adaptációja Csíki Zsolt rendezésében. „A fekete humorban gazdag történet főszereplője egy testvérpár, akik lakást bérelnek egy drogfüggőtől. Hiába tiltja meg a tulajdonos, hogy a lakást felújítsák, a lakók mégis otthonossá akarják tenni. Ekkor bukkannak a padlószőnyeg alatt elrejtett hullára” – olvasható a produkció ismertetőjében. Az előadásban Bilibók Attila, Pap Tibor, Fekete Bernadetta, Vass Csaba és Puskás László szerepel.

Hagyományaihoz híven a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház isd bekapcsolódik az ünneplésbe, A társulat ezúttal ingyenes felolvasószínházi bemutatót szervez Pintér Béla Szutyok című drámájából szombaton 17 órától. Az előadás rendezője Tokai Andrea, a társulat színésznője. Pintér Béla kortárs magyar drámaíró, rendező neve már többször is felbukkant a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vonatkozásában. Az előző évadban bemutatott Parasztopera (r.: Szikszai Rémusz), valamint a 2013-as TESZT fesztiválon vendégül látott Kaiser Tv, Ungarn után, most egy harmadik darabját ismerhetik meg a temesváriak. „A szombaton felolvasásra kerülő Pintér-szöveg az elfogadásról, a másságról, a szeretetlenség kínjáról szóló tragédia, amely két árvaházi kamaszlány és az őket örökbe fogadó meddő házaspár történetén keresztül mutatja-, és ez által kérdőjelezi meg a tipikusan magyar sztereotípiákat” – olvasható a produkció ismertetőjében. Az ingyenes felolvasószínházi eseményt megelőzően, péntek este újra látható lesz a Szikszai Rémusz által rendezett, nagy népszerűségnek örvendő Parasztopera is.

A nagyváradi Szigligeti Színháu Tasnádi-Sáhy Péter Kistotál című darabjával ünnepli a magyar dráma napját. A társulat művészei szombaton 17 órától a Szilágyi Dezső (Moszkva) utcai Silent Kávézóban, felolvasószínházi formában mutatják be a művet, majd Simon Judit újságíró, kritikus beszélget a Váradon élő fiatal szerzővel.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a magyar dráma napján 18 órától az idén a 80 éve született Páskándi Géza íróra emlékezik Kalauz nélkül című komédiájának felolvasószínházi bemutatójával. A produkció előtt a teátrum által felkért Láng ZsoltMarosvásárhelyen élő József Attila-díjas író drámanapi üzenetét hallgathatja meg a közönség. Az eseményen részt vesz és a Páskándi-életművet méltatja Demény Péter költő, író és Karácsonyi Zsolt költő.

Bár szombaton nem készül rendhagyó programmal a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Nagy B. Sándor irodalmi titkár lapunknak elmondta, az idei évadot a magyar dráma jegyében szervezik. A társulat színészei jelenleg Radu Afrim rendező irányítása alatt Kárpáti Péter Akárki című drámáját próbálják. Az előadást október során mutatják be. Kárpáti Péter kortárs magyar drámaíró, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, Akárki című darabjában az azonos című 15. századi moralitásjátékot gondolja tovább, azt vizsgálva, hogy miként jelenhet meg a mai élet viszonyrendszerében az ember halál előtti számvetése önmagával. Nagy B. Sándor hozzátette: hét saját, és három vendégelőadásukból négy magyar alkotás. A Kárpáti Péter-darab mellett bemutatják Pintér Béla 2011-ben írt Kaisers Tv, Ungarn című darabját. A sepsiszentgyörgyiek emellett vendégjátékként nézhetik meg a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciójában színre vitt Székely Csaba-darabot, a Bányavakságot, valamint Varró Dániel és Presser Gábor Túl a maszat hegyen című zenés produkcióját szintén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásában.

Láng Zsolt író drámanapi üzenete:
Életem legnagyobb színházi élménye

Még nem voltam három éves. Napok óta készülődtünk Szatmárhegyre, nagyapámék szőlősébe, a vasárnapi szüretre. És akkor vasárnap reggelre belázasodtam. Apám elment, mi ketten anyámmal otthon maradtunk. Keservesen sírtam, nem értve, miféle igazságtalanság szakadt rám. Ekkor anyám kitalálta, hogy ketten fogunk szüretelni, otthon, a szoba-konyhás lakásban. Képzeletbeli szőlőfürtöket szedett le a képzeletbeli tőkékről, hajlongott, megtöltötte puttonyát, elvitte a présházhoz, beürítette a préskosárba, kisajtolta a mustot… Én az ágyon feküdtem, prizniccel a mellemen, hátam párnákkal felpockolva. Lassan-lassan átadtam magam a játéknak. És amikor anyám belekóstolt a mustba, és megcsípte nyelve hegyét egy darázs, kitört belőlem a nevetés. „Mindenki itt vagyon?” – kérdezte, amiből rögtön tudtam, most nagyapámat játssza, mert ő mondja a van-ot vagyon-nak. Amikor csípőre tett kézzel megállapította, hogy „ott a sor végén még maradt két fürt”, akkor pedig vénkisasszony nagynénink jelent meg… Ahogy anyám megelevenítette a család tagjait, ahogy behozta az ágyam köré a napfényes domboldalt, a hízott fürtöket, a friss must illatát, a derűs tereferéket a kádak körül… -- életem legszebb szürete volt!
Három éves korom óta sejtem, a színész nem magát játssza el. Hanem mindig a másikat. Ott van az a férfi, azt se tudom kiféle, miféle, milyen ember, de belép az a nő, és az ő tekintetéből, mellkasának felgyorsuló hullámzásából rögtön kiolvasom, hogy az a férfi egy őrült, a végén még főbelövi magát…
Nem véletlen, hogy a színháztörténetet nem szerzők, nem rendezők, nem is kiemelkedő színészek, hanem társulatok írják. Shakespeare vagy Molière is a társulat tagja volt. Az sem véletlen, hogy a színháznak soha nem kellett cenzúrától tartania, vagy betiltástól félnie. Két ember szavak nélkül, sőt, kézjelek nélkül is el tud küldeni bárkit melegebb éghajlatra. Ki lehet dobni színészeket, felszállnak a buszra, és amíg az állomásra érnek, képesek valami olyasmit eljátszani, amitől a busz utasai megbabonázva szegődnek a nyomukba, vagy megfordítják őket, és visszakövetelik nekik a színházukat. Na, jó, nem biztos, hogy így lesz, de tény, hogy a színházban senki nem veszi komolyan a hatalmi viszonyokat. A színházban mindenki csapatjátékos, az igazgató is, meg a kezdő színész is. Épp ezért, az igazgató éppúgy el tudja rontani az előadást, mint a „harmadik alabárdos”.
Ma a színházak legfontosabb jelentései a nézőszámról íródnak. Akárcsak az éttermek, a színházak is akkor elégedettek, ha egyre többeket odacsalogat a kínálatuk. Mi kell a közönségnek? Udvarias kiszolgálás? Csinos pincérek és pincérlányok? Helyi ízek vagy világkonyha? Gyomorkímélő adagok, vagy vér és zsír? Három éves korom óta engem ezek a kérdések nem érdekelnek. De azelőtt sem foglalkoztattak.
Anyám színháza, gondolom kitalálható, igazából nem a szüretről szólt. Színház volt, nem vitás: ő volt a színész, én voltam a közönsége. Másodlagos kérdés volt a szüret. Azt játszotta el, ami köztünk van. Köze volt hozzám, erről szólt a játéka. De hadd fogalmazzam át az egészet: a „köz”, vagyis az a szenvedélyes szeretet, amivel „köze volt hozzám”, az volt az ő valódi közönsége. Az nézte, hallgatta, figyelte őt. Biztatón és kritikusan.

2013. szeptember 19.