
Fotó: Biró István
Utcai performanszfesztivállal és kortárs kiállításokkal igyekeznek minél több embert a kolozsvári New York (Continental) Szállóba csábítani az Origo Egyesület képzőművészei a Kolozsvári Magyar Napokon – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Márkos Tünde, a főtéri műemlék épületben zajló kulturális programok főszervezője.
2014. augusztus 13., 19:162014. augusztus 13., 19:16
Hozzáfűzte: vegyes érzésekkel lakják be az egykori New York Szállót, a műemlék ingatlan állapota ugyanis továbbra is elszomorító, ezért erre idén is fel szeretnék hívni a figyelmet a művészeti programok révén.
Mint részletezte, a New York Szálló – Telt ház című eseménysorozatot két téma köré csoportosították. Közülük az első az utcai performanszfesztivál. A Mimesis 0. Edition – Az Erőszak és a Szent elnevezésű akció keretében a részt vevő alkotók végigjárják a Kolozsvár belvárosában „megrajzolt”, keresztet formázó Via Dolorosát (Kolozsvár belvárosának térképén egy keresztforma által lefedett utcák összessége), és az egyes stációkban performanszokat mutatnak be.
A keresztút végpontja a keresztény hagyomány szerint a Golgota, ez esetben a New York Szálló. Kalló Angéla, a keresztút szervezője ugyanakkor elmondta: a performanszokat meglepetésnek szánják, ezért előzetesen nem árulják el, hogy pontosan milyen produkciókra kerül sor. Mint részletezte, a keresztút végigjárása során a Via Dolorosa stációit jelképező 12 helyszínen mutatják be a performanszokat. Előbb a Mátyás szülőházához mennek, ez a kereszt talpa, a képzeletbeli kereszt teteje pedig a Farkas utca elejére esik.
A keresztút célja a kereszt „bal hónaljában” elhelyezkedő New York Szálló. Míg a keresztút Jézus életének utolsó momentumait eleveníti fel, addig a tárlatok nem annyira a vallásos értelemben vett stációkra emlékeztetik majd a résztvevőket, hanem a társadalomban megnyilvánuló erőszak és szentség viszonyáról gondolkodtatnak el.
A New York Szálló – Telt ház címmel futó kulturális rendezvénysorozat másik szervező témája a Second Floor nevet viseli, ugyanis a második emeleten 12 kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő képzőművész tárlata nyílik meg. A különleges akcióval idén még több kolozsvárit szeretnének odacsábítani. A tavalyi New York, New York! – Avagy ki jön velem szobára? elnevezésű projekt keretében is 12 művész tárlatát lehetett megtekinteni, miközben a látogató a műemlék épület romos állapotával is szembesült.
A tárlatok elsősorban a 30 év alatti képzőművészeknek nyújtanak lehetőséget arra, hogy bemutassák tudásukat a nagyközönségnek. Az akciósorozatot hétfőn 15 órakor nyitják meg.
A performanszok és kiállítások mellett ugyanakkor kerekasztal-beszélgetések és előadások is szerepelnek a programkínálatban. A New York Szálló a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt minden este afterpartiknak is otthont ad, ahová a belépés díjtalan.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!