
Frankfurt, Lipcse, Párizs és London után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában is megszervezik a Legszebb könyvek elnevezésű kiállítást. Péntektől egy hétig lehet megtekinteni a Kultúrpalotában a Maros megyei önkormányzat társszervezésében létrehozott tárlatot, amelyen azt a harminckilenc romániai kiadványt állítják ki, amelyeket beválogattak a 2013-as országos könyvdizájn-verseny döntőjébe.
2014. szeptember 18., 17:362014. szeptember 18., 17:36
A listán magyar könyvek is szerepelnek, többek között Markó Béla és Balázs Imre József egy-egy verseskötete és egy Cseh Gusztávról szóló monográfia. A megmérettetés során a grafikai szemléletet, az illusztrációkat, a nyomdai minőséget értékelték.
A tárlatot a Vásárhelyen péntektől vasárnapig első alkalommal megszervezésre kerülő Bookfest keretében nyitják meg. A román nyelven megjelent könyvek számára létrehozott vásár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban várja az érdeklődőket. A seregszemlét korábban már Temesváron, Jászvásáron és Kolozsváron is megszervezték.
A Bookfest hivatalos megnyitóját pénteken 14 órától tartják – ezen részt vesz Csehország romániai nagykövete, Jiři Šitler is. A három nap folyamán a könyves vásár mellett a gyerekeket kreativitás-műhelyre várják, de díjazott filmeket is vetítenek a Művész moziban, Ovidiu Scridon és Silvan Stâncel folkzene-, a Trei Parale együttes régizene-, a Listen együttes pedig rock-koncertet tart majd.
„A Bookfest keretében megszervezett tárlaton a legszebb romániai könyveket állítják ki, olyan kiadványokat, amelyek szépségét értékelték több európai nagyvárosban” – ismertette a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre. A projekt célja, hogy újraértelmezze a könyvek dizájnját mint az olvasó és a kiadvány közötti kapcsolat első „próbakövét”.
A kiállított művek között vannak speciális papírra nyomtatott, kirívó borítós, illusztrált, fényképes, szépirodalmi és technikai könyvek, valamint albumok. Az idén harmadik alkalommal megszervezett országos verseny során a zsűri harminckilenc kötetet választott ki, nyolc díjat ítélt oda, a tárlatot pedig bemutatták már a bukaresti, kolozsvári, jászvásári és a temesvári közönségnek, valamint külföldön több nemzetközi könyvvásáron is: Frankfurtban, Lipcsében, Párizsban és Londonban, Marosvásárhely után pedig Göteborgba és Barcelonába viszik.
A Nemzeti Kulturális Alap (AFCN) által támogatott, a kiadók, grafikusok, illusztrátorok számára kiírt Legszebb könyvek verseny 2014-es kiadása jelenleg zajlik. A zsűri döntését szeptember 24-én, szerdán teszik közzé. Bővebb információk a versenyről a www.celemaifrumoasecarti.ro honlapon érhetők el.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!