2012. március 27., 12:202012. március 27., 12:20
A Közös nevező: a halál című kiállítás azokat a tárgyi emlékeket és dokumentumokat tárja a nyilvánosság elé, amelyeket a kommunizmus idején ítélet nélkül kivégzett áldozatok felkutatása és kihantolása során gyűjtött össze Marius Oprea történész, a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ (CICCR) vezetője és négyfős csapata. Az Arad Megyei Múzeumban rendezett kiállítás anyagát először 2009-ben Kolozsváron mutatták be. Azóta 13 másik romániai városban, 2010-ben pedig Prágában is nyilvánosság elé került.
A CICCR a kommunista politikai rendőrség, az egykori Securitate feljegyzései alapján, az áldozatok családtagjainak kérésére kutatja fel a kommunisták által meggyilkolt áldozatokat, akikről a hozzátartozók évtizedekig nem tudták, hol földelték el őket.
Marius Oprea elmondta: becslése szerint tízezerre tehető a kommunisták által ítélet nélkül, törvénytelenül kivégzettek száma, közülük a CICCR-nek kevesebb mint 100 áldozatot sikerült felkutatnia, és kihantolnia, hogy a családjuk méltó módon újratemethesse őket.
„Egy lelőtt paraszt bocskorában például egy kanalat és villát találtunk, egy másik áldozat ruhájában, aki szökevényeket rejtegetett, egy kis tükör lapult – ezek nagyon egyszerű, értéktelen tárgyak, mégis megrendítő hatásúak. Hiszen olyanokról van szó, akiket csak azért lőttek agyon, mert megtagadták a katonai szolgálatot vagy ellenálltak az erőszakos kollektivizálásnak” – mondta a történész.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.