
Bács Miklós kolozsvári színművész a fiatal színészek és színit végzettek gálájának, a HOP-nak az igazgatója idén – számolt be honlapján a Romániai Színházi Szövetség (UNITER).
2016. február 09., 12:142016. február 09., 12:14
A gálát, amelyet a kulturális minisztérium támogat, ebben az évben is Costineşti-en rendezi az UNITER és a Vox Maris Grand Resort Costineşti szálloda. Az utóbbi három évben Radu Afrim rendező volt a rendezvény művészeti igazgatója, ezt az időszakot látványos, építő jellegű színházi korszakként értékelte a szövetség.
Bács Miklós a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkara Színháztudományi Tanszékének tanára, 1998-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. 1984 és 1988 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián, Lohinszky Loránd érdemes művész osztályában tanult. 1992-ben angliai Oxford Stage Company-n részesült továbbképzésben.
A kolozsvári színművészeti egyetem alapító tagja volt 1991-ben, egy évvel később pedig a magyar tagozat alapító tagja. Öt generációnyi színis hallgatót irányított, 2004-ben ő kezdeményezte a végzősök Galactoria elnevezésű gálájának megszervezését. 2003-ban Bánffy Miklós-emlékdíjjal tüntette ki a Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2007-ben elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját a román komédia bukaresti fesztiválján Az elveszett levél című előadásban nyújtott alakításáért.
Az idei évadban a nagybácsi és szolga szerepében láthatja a kincses városbeli közönség a Michal Dočekal által, Franz Kafka regénye nyomán rendezett Amerika című előadásban, valamint Marcus Antonius szerepében a Silviu Purcărete által színpadra vitt Shakespeare-darabban, a Julius Caesarban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!