
Fotó: Biró István
Partnerséget kötött egymással a Kolozsvári Magyar Opera, illetve a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács annak érdekében, hogy a diákságot közelebb hozzák az intézményhez. A fiatalok betekinthetnek a kulisszák mögé, és kedvezményes bérletet válthatnak.
2013. október 15., 19:242013. október 15., 19:24
2013. október 16., 13:262013. október 16., 13:26
Partnerséget kötött egymással a Kolozsvári Magyar Opera, illetve a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) annak érdekében, hogy a diákságot közelebb hozzák az intézményhez, felkeltésk érdeklődésüket a zenés színház iránt. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: intézményük a műfaj minden változatát igyekszik képviselni, az a világhírű operák mellett operettek és musicalek is a repertoárban szerepelnek, mivel a legszélesebb közönségigénynek próbálnak megfelelni. Ez azért is fontos, mert a kolozsvári Románia egyetlen magyar operaháza, de az egész Kárpát-medencében sem találni még egy kisebbségi dalszínházat. Annak érdekében, hogy a fiatalokat hatékonyan kapcsolják be az intézmény életébe, két fiatal, de tapasztalt munkatársat vettek fel, Takács Arankát és Fülöp Noémit, akik kommunikációs referensként fejtik ki tevékenységüket.
Takács Aranka elmondta a Fedezd fel magadnak az Operát és a Mi van a függöny mögött? című új programok révén igyekeznek megszólítani minél több embert, kiemelt figyelmet fordítva a diákokra. Az intézményben ezentúl „ismertető túrákat” szerveznek, a résztvevőknek lehetőségük lesz benézni a próbákra, megtapasztalni, hogyan dolgozik a társulattal egy-egy rendező, benézni a kulisszák mögé, és egyáltalán megérteni, hogy egy új bemutató nem csak a színpadon látható szereplők érdeme, hanem több száz ember hónapokig tartó kemény munkájának eredménye. Akik a látogatások során kedvet kapnak az előadásokhoz is, azok a KMDSZ és a KMDT által árusított kedvezményes diákbérleteket válthatnak. A bérletek négy szabadon választott előadásra biztosítanak belépést mindössze 30 lejes áron. Az intézmény szakmai gyakorlatra ad lehetőséget zene, újságírás és fotó-film szakra járó diákoknak, de önkéneteseket is szívesen látnak. Szeptemberben egyébként a középiskolásoknak már tartottak egy ingyenes előadás, most csütörtökön pedig az egyetemisták ülhetnek be ingyen az Ory grófja című Rossini-operára, amely előtt Krasznai Gáspár muzikológus ismerteti a produkciót.
Andacs Zsolt Levente, a középiskolásokat összefogó KMDT-elnök elmondta: szervezetük „kultúrkommandót” hoz létre, amelynek szerepe az önkéntes csapatok toborzása és az események népszerűsítése lesz. Rés Konrád-Gergely az egyetemistákat képviselő KMDSZ képviseletében elmondta, kulturális szakosztályt hoznak létre, amely szintén igyekszik aktívan bekapcsolódni az Opera és más művelődési intézmények munkájába, népszerűsítésébe. Egy-két hónapon belül egyébként az Opera arculata is megváltozik, új logót, honlapot kap.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!