Hirdetés

A Karib-tenger kalózai 4.: laposodó kalózmese

Ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás: 2008 őszén, a Karib-tenger kalózai sorozat harmadik részének sikerét követően Dick Cook, a Disney-stúdió elnöke és a talpig Jack Sparrow kapitányjelmezbe öltözött Johnny Depp a Los Angeles-i Kodak színház színpadán állva tudatta a közönséggel: bár a trilógia lezárult, a sorozat nem áll le, így néhány éven belül mozikba kerül a kalózos történet negyedik része is.

Balogh Levente

2011. május 27., 08:492011. május 27., 08:49

Az ígéret valóra is vált – bár közben nehézségek is adódtak: Cookot például a forgatás közben több évtizedes szolgálat után elbocsátották –, így a kissé bogaras Sparrow kapitány negyedízben is misztikus kalandokba keveredik a gyöngyvásznon – a nyitó hétvégén elért kasszasikerről szóló hírek ellenére azt kell mondanunk, hogy mintha kifáradóban lenne a történet.

Ez nem feltétlenül annak tudható be, hogy az első három részben megismert szereplők a történet lezárultával eltűntek – Orlando Bloom és Keira Knightley már nem szerepel az új epizódban –, hiszen a helyükre sem kisebb nevek kerültek: Penélope Cruz és Ian McShane is kalózgúnyába bújt. Inkább annak, hogy egyrészt eddig már a legjobb ötletek zömét elpuffogtatták, ráadásul a hírek szerint a válság miatt speciális effektusokra sem jutott annyi pénz. Így aztán nemhogy felülmúlni nem sikerült az első trilógiát, de még a színvonalat sem mindig sikerült tartani. A sztori természetesen ismét egy legendákban élő hely felkutatásáról szól: Sparrow ezúttal a spanyol konkvisztádor, Juan Ponce de León példáját követve az örök ifjúság forrásának nyomába ered. Persze riválisai is vannak: felbukkan a kalózok között is rettegett kalózkapitány, Feketeszakáll, valamint bővérű hispánó lánya, és Barbarossa kapitány is ismét vízre száll, igaz, ezúttal fél lábbal megrövidülve, viszont a halálfejes lobogó helyett ezúttal hivatalosan őfelsége, György angol király szolgálatában kalózkodik, a brit korona nagyobb dicsőségére. Hogy Knightley és Bloom távozásával a romantika se maradjon ki, arról egy fiatal misszionárius és egy sellő románca gondoskodik, bármit is jelentsen ez.

Mindezek mellett a kalózszéria negyedik része még akkor sem okoz különösebben maradandó élményt, ha a főszereplő, Johnny Depp ezúttal is tökéletesen hozza a zakkant kalózkapitány figuráját. Ez persze a forgatókönyvíróknak is betudható, a poénok ugyanis egyrészt megritkultak az előző részekhez képest, másrészt valamivel laposabbak is lettek. Penélope Cruz viszont minden igyekezete ellenére sem Feketeszakáll lányának a szerepéről marad emlékezetes, és az atyját játszó Ian McShane karaktere sem különösebben sikerült. (A Rolling Stones-legenda Keith Richards újbóli feltűnése Sparrow apjaként viszont ismét üdítő színfolt.) A sztori sem különösebben újszerű – pedig néha a bevált recept szolgai követéséről sem árt lemondani – , ezért aztán kijelenthető: a gyerekkor mesés kalóztörténetei iránt nosztalgiát érző férfi nézők a téma, a hölgy nézők pedig Johnny Depp miatt egyszer vélhetően megnézik, ám ennyi elég is – a negyedik epizód a széria első részéhez, A fekete gyöngy átkához képest nem a többszöri újranézésre sarkalló mese kategóriájába tartozik.

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides. Amerikai kalandfilm, 137 perc, 2011). Rendezte: Rob Marshall. Producer: Jerry Bruckheimer. Szereplők: Johnny Depp, Geoffrey Rush, Penélope Cruz, Ian McShane, Sam Claflin, Astrid Berges-Frisbey, Kevin McNally, Gemma Ward, Stephen Graham. Írta: Stuart Beattie, Terry Rossio. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Hans Zimmer. Értékelés az 1-10-es skálán: 6

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés