Hirdetés

A jó könyv nem a polcon van

„Az igazi jó könyv nem a polcon, hanem a hátizsákban, az éjjeli szekrényen vagy éppen a strandtáskában lakozik” – idézte Cserna Szabó András író szavait Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét hivatalos záróeseményén vasárnap.

Krónika

2014. június 02., 19:092014. június 02., 19:09

„Kiemelkedően fontos, hogy az erdélyi magyar könyvmustra itt Kolozsváron, a Bánffy-palotában kapjon teret” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla államtitkár, az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese. A könyves rendezvény idén a Bánffy Miklós-emlékév apropóján költözött be négy napra a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumnak otthont adó főtéri palota udvarára, ahol a hétvégén több ezer ember fordult meg.

„A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét negyedik kiadása révén sikerült egy újabb, a magyar kultúrához köthető szeletét jelképesen visszafoglalnunk a kincses városnak” – idézi az RMDSZ közleménye H. Szabó Gyulát, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnökét.

Bodor László, az RMDSZ főtitkárhelyettese már jelezte: jövőre is a Bánffy-palota udvarán szeretnék megrendezni a könyvhetet, ugyanis szerinte a helyszín „szimbolikus és gyakorlati megközelítésben is megfelelő térnek bizonyult” a rendezvény számára.

„Úgy gondolom, hogy szükség van az idei rendezvénynek a partnereinkkel és a kiadókkal való közös kiértékelésre, annak érdekében, hogy bővíteni és fejleszteni tudjuk, valamint úgy alakítani, hogy a most kipróbált helyszínt 2015-ben a legelőnyösebb formában lakja be a magyar könyvek ünnepe” – idézi a szövetség közleménye a főtitkárhelyettest.

A Bánffy-palota udvarán vasárnap délután Hangzó csoda címmel szerveztek közösségi versmondást, amelynek keretében több százan szavalták együtt László Noémi kolozsvári költő verseit, majd este a Bagossy Brothers Company koncertjével zárult a könyvünnep. Idén több mint 30 kiadó kínálta könyveit az érdeklődőknek, emellett közel 100 programot – könyvbemutatót, dedikálást, előadást és koncertet – szerveztek. Idén a 140 éve született Bánffy Miklós volt a rendezvény központi alakja, így a könyvhét első napján, csütörtökön konferenciát is szerveztek Kolozsvár nagy szülöttének emlékére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés