
Hivatalosan is véget ért a tavaly meghirdetett, főként zenei és irodalmi programokat felvonultató hang és szó éve Sepsiszentgyörgyön, és megkezdődött a játék éve.
2014. január 30., 20:232014. január 30., 20:23
Mint ismeretes, a Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében az önkormányzat tavaly óta tematikus éveket hirdet, a művészet egy-egy ágára helyezve a hangsúlyt az illető esztendőben. A hivatalos stafétaváltást kedden este a Tamási Áron Színház Hamlet című előadásán tartották, ezzel is jelezve, hogy ebben az évben a színházon, az előadó-művészeteken van a hangsúly.
A színházi előadásra, azokat az alkotókat, intézményvezetőket, művelődésszervezőket, partnereket hívták meg, akik hozzájárultak a hang és a szó éve rendezvényeinek megvalósításában, támogatásukat Antal Árpád polgármester köszönte meg. Rövid beszédében kiemelte, hozzájárulásuk révén erősödött a Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa program, de a kétkedők elzárkózása is arra sarkalta a szervezőket, hogy megmutassák, van létjogosultsága ennek a programnak.
A 2013-ban lezajlott 101 programból 75 kapcsolódott az irodalomhoz vagy a zenéhez, mintegy hatszáz alkotót mozgatva meg, amelynek fele helyi művész. Az év során közel huszonötezren látogatták a különböző kulturális eseményeket.
Új fesztivállal is bővült a város kulturális kínálata, a Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében hívták életre a pulzArt fesztivált, amely már első évben sikerrel zajlott. A tematikus év során egyébként olyan neves zenészek, írók, társulatok fordultak meg a programnak köszönhetően, mint: Lajkó Félix és zenekara, Varnus Xavér, Nagy József világhírű Jel Színháza, a Frenák Pál Társulat, Gryllus Dániel, Sebestyén Márta, Palya Bea, Szalóki Ági, Sebő Ferenc, Sárik Péter, Esterházy Péter, Barnás Ferenc, Varró Dániel, Háy János, Lackfi János, Beck Zoltán, Karafiáth Orsolya és mások.
A visszajelzések alapján szívesen jönnek Sepsiszentgyörgyre a művészek, sőt sokan vissza is járnak. A szervezők szerint ez is a célja a Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa programnak, hogy tovább erősítse a város eddig is elismert kulturális potenciálját, de ugyanakkor a székelyföldi városok körében Sepsiszentgyörgy kulturális centrumként kívánja magát pozícionálni. A kulturális főváros program másik hozadéka, hogy a művelődési intézmények is egyre nyitottabbakká válnak: keresik az együttműködést, tágítják a tevékenységüket.
Bejáratott helyszínné vált például a Tein teaház, ahol számos irodalmi és zenei program zajlott a könyvtár partnerségével, nyáron a múzeumkerti rendezvények egyértelműen a kulturális élet központját jelentik, vagy ott van az Erzsébet park, amely rendszeresen helyet ad fotó- vagy képzőművészeti kiállításoknak.
Gy. Turoczki Emese
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
szóljon hozzá!