Hirdetés

A gyergyói közönségnek bejött a mozgásszínház

Nagy volt az érdeklődés a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett dance.movement.theater fesztiválon, a vasárnap este lezárult seregszemle – amelyen nem osztanak díjakat, a cél csak a tánc- és mozgásszínházi előadások népszerűsítése – csaknem minden előadása telt ház előtt zajlott.

2012. szeptember 18., 08:052012. szeptember 18., 08:05


A negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen – amely idén a zene, a tánc és a mozgás közötti kölcsönhatásra összpontosított – tizenhárom produkciót láthatott a közönség. A fesztivál első eseménye a Gróf Bánffy Miklós-vándorkiállítás szerdai megnyitója volt. Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kurátora elmondta: a tárlatot kimondottan a fesztiválra hozták létre, főként a Bartók Bélával való kapcsolatára összpontosítottak, a budapesti Operaház intendánsaként ugyanis ő csábította Bartókot az intézménybe. Ez a tánc szempontjából azért érdekes, mert az ebben az időszakban bemutatott A fából faragott királyfi az első modern magyar balett volt.
 

Az ünnepélyes megnyitó után az első előadás a magyarországi Goda Gábor által rendezett KakasKakasKakas című produkció volt, amely több síkon bontakozott ki: az előtérben többnyire a tehetségkutató műsorokat parodizáló mozgás- és táncszínház, a háttérben kifeszített vásznon a táncoló festő alkotásai – amelyek egy technikai hiba miatt sajnos kevés ideig voltak láthatók –, a vászon mögött pedig a folyamatosan mozgásban levő festő árnyalakja mozgott.

A második produkció, a Cári Tibor–Baczó Tünde duó 30 perc című előadása a zene és a tánc kölcsönhatásán alapult. A néző a produkció alatt megtapasztalhatta az alkotók életének – és általában az emberi életnek – kiemelt mozzanatait. A második nap is Goda Gábor rendezésével indult, bár ezúttal a házigazda Figura társulata játszott a színpadon. Az Arany-légy című produkcióban eltűnik a színpad és a nézőközönség közötti, olykor igencsak kényelmes határ, a néző bekerül az előadás terébe. Az Udvarhely Táncműhely Záp-hiányok című előadása alapötletét Esterházy Péter Egy nő című könyvének rövid írásaiból válogatták. Az erőteljes szöveget Apocalyptica-feldolgozásokra előadott tánc egészítette ki.

Az este Cári Tibor-koncerttel zárult.

A magyarországi Ágens (Gyímesi Ágnes) színésznőként és énekesnőként is lenyűgözte a közönséget a fesztivál harmadik napján. Társulata nőInTime című, a hierarchikus viszonyokról és elmagányosodásról szóló előadásával láthatóan nagy hatást gyakorolt a jelenlévőkre, késő este pedig ugyancsak a budapesti művésznő koncertjét hallhatták a résztvevők. A koncert előtt a szintén Magyarországról érkezett Gergye Krisztián Társulata a Közép-Európa Táncszínházzal koprodukcióban létrehozott Danse macabre című előadása következett, egy haláltánc-koreográfia üres térben, amelyhez mindössze két kaszát használtak kellékként, a produkcióban mégis hol dionüszoszi tobzódást láthatott a néző, hol különféle mitológiai lények elevenedtek meg. A napot Téglás István produkciója, a Dance a playful body zárta.

Szombat délben Kutszegi Csaba tartott előadást a magyarországi táncművészet jelenlegi művészeti és anyagi helyzetéről, majd délután a budapesti Bozsik Yvette Társulat Az ezeregy éjszaka virágai című műsora következett, amely az azonos című Pasolini-filmből inspirálódott. Sergiu Matiş és Vlaicu Golcea Duet című produkciója humorával nyűgözte le a közönséget, majd a franciaországi Kobez társulat, HhuAka(a) Méhcsípés című darabja következett, amely az előző előadáshoz képest nyomasztó hatást gyakorolt a nézőre.

Az előadás végén Pilinszky János Trapéz és korlát című versének bejátszása szavakat adott a reménytelenség, a determináltság megfogalmazásához. A fesztivál zárónapjának fénypontja Nagy József világhírű Jel Színházának Woyzeck-feldolgozása volt. Az ötnapos fesztivált a Román Nemzeti Kulturális Alap, a Bukaresti Román Nemzeti Táncközpont, a Nemzeti Kulturális Alap Táncszínházi Szakmai Kollégiuma, a Hargita Megyei Tanács, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatta. 

Fodor Györgyi, Orbán Zsuzsa

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés